Nagy Vivien, az Arany János iskola pedagógusa, a Kökönye Együttes alapítója beszélgetésünk során következetesen a háttérben próbált maradni. Többször hangsúlyozta, hogy együttesének, csöppnyi zenészeinek és énekeseinek sikere nem az ő érdeme. Ő csak irányítani próbálja őket, és megmutatni számukra a legjobb utat. Szeretné minél több iskolással megkedveltetni a zenét.
Besnyőről jár Százhalombattára tanítani, és jelenleg szerzi második diplomáját népzenetanári szakon, Nyíregyházán.
Mára negyven iskolás tanul citerázni az Aranyban. A szakkör, majd az együttes megalakulása szerencsés véletlennek köszönhető. Simó Alpár tanár úr édesapja ugyanis valamikor több citerát is épített. Az énekeseket is magába foglaló Kökönye Együttes előbb csak városi rendezvényeken muzsikált, aztán egyre nagyobb keletjük lett a környező településeken is. Nehéz lenne felsorolni, hányféle megmérettetésen vettek részt. Tavaly ősszel a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének tiszakécskei minősítő versenyén az együttes aranyminősítést, Kulcsár Bence és Márkus László pedig aranyérmet nyert. Ők ketten ezüstminősítést kaptak a tavaszi, XIII. Bartók Béla Nemzetközi Fesztiválon Csorváson. A Pest Megyei Ki mit Tud érdi elődöntőjén harmadik díjat kapott Bence és László, valamint Kecskés Laura, Mikulásik Máté pedig különdíjban részesült.
Az általános elvégzése után, persze, szétszéled a csapat, és az sem valószínű, hogy valamennyien zenei pályát választanak. De mindenképpen jó útravalóval indulnak majd: a művészi szép, a népzene szeretetével.







