Állami elismerés pedagógusnapon

  • img

Teleki Blanka Díjat vett át Jobbágy Miklósné, a százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és AMI pedagógusa Hiller István oktatási minisztertől május 3-án a Néprajzi Múzeumban. A 2008-ban alapított kitüntetéssel azokat a pedagógusokat ismerik el, akik kiemelkedően eredményesek a hátrányos helyzetű, illetve kiemelt gondoskodást igénylő gyerekek oktatásában, nevelésében, fejlesztésében.

Jobbágy Miklósné 1998 óta dolgozik a Kőrösi iskolában. Az 5-8. évfolyamon tanít technikát, informatikát, osztályfőnök, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, drogügyi koordinátor. Szakköri foglalkozásokat szervez azoknak a gyerekeknek, akik leginkább a manuális tevékenységek során szerezhetnek sikerélményt. Gyermekvédelmi felelőseként sok időt tölt a tanulókkal iskolán kívül is. Évek óta térképezi fel, gyűjti össze a segítségre, nagyobb odafigyelésre szoruló gyermekeket és családjaikat. Figyelemmel kíséri, felkarolja a rászorulókat. Ruhákat, játékokat gyűjt családoknak, kapcsolatot tart a Városi Családsegítő és Gondozási Központ Gyermekjóléti Szolgálat munkatársaival, a Nevelési Tanácsadóval. Részt vett az iskolai egészségnevelési- és drogprevenciós program kidolgozásában, és bekapcsolódott a városi drogperevenciós munkába is. Pedagógus-továbbképzést, előadásokat, kiállításokat szervezett, ezek lebonyolításához számos pályázaton vett részt. Segítő munkájához több továbbképzést is elvégzett, megbecsült, közkedvelt tagja a nevelőtestületnek.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák