Napsugaras jubileum

  • img
  • img

Fennállásának negyven éves évfordulóját ünnepelte a Napsugár Óvoda. A négy évtized tulajdonképpen az épület átadása óta telt el, az egykori DKV óvoda ugyanis három csoporttal már három évvel korábban megkezdte működését a Béke utcában, az egykori C épületben. Az eltelt negyven év alatt több mint négyezer gyermek fordult meg a falak között.

1994-ben a szomszédos épületben megszűnt a bölcsőde, helyén tornatermet alakítottak ki, 1998-ban pedig az üzemi óvodát átadták az önkormányzatnak. Akkor vette fel az intézmény a „Napsugár” nevet, amely kifejezi nevelési törekvésüket a derűre, a meleg szeretetre, a felhőtlen boldog gyermekkor biztosítására.

A jubileumra gazdag programsorozatot szerveztek a gyermekeknek, a szülőknek, de volt szakmai konferencia is, emellett rajz- és kézimunka pályázatot hirdettek a város, valamit a testvérvárosok óvodásainak. Nagyon sok pályamunka érkezett, amelyeket az óvoda aulájában állítottak ki, külön helyet kaptak a Szovátáról és Sannazzaro di Burgondiból küldött rajzok.
– Legfontosabb feladatunk személyiségfejlesztés a közösségben, ahol helyet kap az egészséges életmód, valamint az érzelmi nevelés is - mondta Tarnai Istvánné óvodavezető. Utóbbi ma nagyon fontos, mert azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek értelmesek, nagy ismeretanyaggal érkeznek az óvodába, viszont az érzelmi intelligencia területén segítenünk kell. A gyermeknek a társas kapcsolatokban is szüksége van a korlátokra, az okos szabályokra, mert ez ad számára biztonságot.

A szülők közül sokan maguk is ide jártak óvodába, ez még szorosabbá, közvetlenebbé teszi velük a kapcsolatot. Mindenben segítenek, legutóbb például a négyszáz méter hosszú kerítés lefestésében, de az intézmény honlapját is az egyik anyuka készítette és frissíti.
A jubileumi ünnepségre meghívták a régi dolgozókat, a volt növendékeket, a város többi intézményének vezetőit és munkatársait. Természetesen az óvodások adták a műsor gerincét, de a dolgozók kórusa is sikeresen szerepelt. Az ünnep elmúltával kezdetét vette a következő negyven esztendő, hogy újabb generációk nevelődjenek a Napsugár Óvoda meleg szeretetében.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák