A közösségi hozzáférés nemzetközi gyakorlati és elméleti szakemberei találkoznak Százhalombattán, május 22. és 25. között az Európai Teleház Szövetségek Uniója (EUTA), a Teleház Világszövetség (GTA), a Közép-Magyarországi Innovációs Központ (CHIC) és Százhalombatta Város Önkormányzata szervezésében, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH), a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, az Elektronikuskormányzat-központ (EKK), az UNESCO Magyar Bizottsága, a Microsoft és a D-Link támogatásával.
A közel 30 országból érkező, mintegy 40 külföldi és ugyanannyi magyar résztvevő az első napon Magyarországról, a másodikon Európáról, a harmadikon pedig, globális összefüggésben vitatja meg a teleház mozgalmak eredményeit és jövőjét a digitális esélyteremtésben. A negyedik napon a vendégek meglátogatják a csákberényi és a zámolyi teleházat.
A rendezvény túllép a hagyományos konferenciák keretein. Az előadásokkal, beszámolókkal és panelbeszélgetésekkel párhuzamosan webfelületen, online módon, közösen írják a teleházak globális stratégiáját. Ez a továbbiakban nyilvánosan továbbfejleszthető, folyamatosan "élő" dokumentumajánlás, együttműködési és programszervezési felület lesz a nemzeti, regionális és globális teleház mozgalmak számára. A konferencia arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a közösségi hozzáférésnek a digitális írástudás terjesztésén messze túlmutató jelentősége lehet a helyi közösségek és gazdaságok fejlesztésében, a társadalmi problémák megoldásában kis- és nagyléptékben egyaránt.
Az utóbbi időben egyre intenzívebb a teleházak globális hálózattá szerveződésének folyamata, esélyt adva merőben új lehetőségek kihasználásának. Átfogó, távlatos gondolkodásra azért van szükség, mert minden teleház, minden ország, kontinens szembesül a kérdéssel, kiket, miben és hogyan fog szolgálni az új intézményrendszer, milyen – aktív vagy passzív - szerep jut abban a piramis alján élőknek. A konferencia helyszínének e tekintetben is fontos üzenete van a stratégiai gondolkodók számára. Százhalombatta ugyanis – az országban elsőként - széles összefogáson alapuló helyi digitális szolidaritási programot indított el 2008. áprilisában, amelynek alapintézménye a közösségi hozzáférés és a személyes információs társadalmi segítségnyújtás. Erről a résztvevők a konferenciával egyidőben megjelenő, „Képességet mindenkinek!” című kiadványból részletes tájékoztatást is kaphatnak.
A program az EU 2008 az e-Befogadás éve „Légy Te is a részese!” hazai eseménysorozata keretében szerveződik, kapcsolódik a május 22-ei Internethajó rendezvényeihez, amely a hazai résztvevők egy részét hozza Százhalombattára. Az e-Befogadáshoz kapcsolódó ötpárti konszenzus, a teleház bázisú közösségi hozzáférés kormányzati elismerése a konferencia támogatásával egyfajta szemléletváltás – a megkerülhetetlen, valódi partnerség - előjeleként értelmezhető a digitális esélyegyenlőség megteremtésében.

