Norvég kapcsolatot épít a SZISZKI

Norvégiába utazik és a sogndali középiskolában tölt egy hetet két pedagógus a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumból május első felében. Az iskola a Tempus Közalapítvány Comenius programja keretében nyert támogatást az együttműködéshez. A norvégiai találkozó célja egymás iskoláinak megismerése és a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok integrálása terén szerzett tapasztalatok megosztása. A norvégiai pedagógusok szeptemberben viszonozzák a látogatást.

A Tempus Közalapítvány „Iskolai együttműködések” pályázati alapja lehetővé teszik, hogy európai közoktatási intézmények nemzetközi együttműködés keretében együtt dolgozzanak valamilyen közös témán, amely lehet tanuló- vagy intézményközpontú. A munkába a lehető legtöbb osztályt, illetve pedagógust bevonják, a témát az iskolák pedagógiai programjához illesztik. Többoldalú együttműködés esetében legalább három részt vevő országból egy-egy iskola dolgozik együtt. Kétoldalú együttműködés keretében lehetőség van nagyobb létszámú diákcsoportok kölcsönös cseréjére is, amiben minimum 12 éves diákok vehetnek részt. (Batta Online)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák