Döntés előtt
Iskolaválasztási tanácsok pedagógusoktól

  • img

Nehéz döntés előtt áll sok szülő, és sok kisgyerek. Városunkban még a bőség zavara is nehezíti helyzetüket. Mi alapján döntsön a szülő, és egyáltalán: a szülő döntsön-e? A téma legérintettebb szakembereitől, a pedagógusoktól kértünk segítséget.

Zentai Gáborné, a város legrégebbi iskolájának igazgatóhelyettese az iskolák miliőjének megismerését hangsúlyozta. Sokat elárul egy iskoláról a folyosók, az udvar hangulata. A tanítók, vezetők szívesen tájékoztatják az érdeklődőket programjukról, módszereikről. Ha a szülő megismerte az intézményt, annak működését, akor érdemes elhozni a kiválasztott iskolába a leendő elsőst, hogy egy-egy nyílt órát megtekintve tanító nénit válasszon „magának”. A szülő felelőssége, hogy elfogultság nélkül tisztában legyen gyermeke habitusával, és ennek ismeretében bízza tanítását a lehető legmegfelelőbb – „anyáskodó” vagy éppen szigorúbb – tanítóra.

Az Eötvös Loránd Általános Iskolában három tanítónő készül fogadni az iskolakezdőket. Egyetértettek abban, hogy ajánlatos végiglátogatni minden iskolát, megismerni a környezetet, a tanítókat. Érdemes részt venni a beiskolázási fórumon, ahol többek között az iskolák specialitásairól is tájékozódhatnak. Emellett jó alkalom arra is, hogy a szülők információkat cseréljenek. Rigó Katalin, az iskola alsósainak igazgatóhelyettese is a minél szélesebb tájékozódást hangsúlyozta. Manapság a szülők sokkal aktívabban részt vehetnek az iskolai életben, ezért azt is át kell gondolni, melyik pedagógussal tartja elképzelhetőnek a megfelelő partneri viszony kialakítását.

Az írás-olvasás elsajátításának, az ismeretek megszerzésének módja jelentősen befolyásolja a gyerek jövőbeni viszonyát a tanuláshoz. A szülők elsősorban tanítót választanak ilyenkor, pedig az iskola egészét érdemes nézni, hiszen valószínűleg nyolc évig az lesz a diák meghatározó háttere.

Szabó Zoltán, az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium igazgatója a leendő tanítók megismerését tartja a legfontosabbnak. Bár a többi iskolától némileg eltérő felépítésű rendszer (pl. Zsolnai-program) részeként nem a hagyományos – egy tanító-egy napközis – felállásban működnek az alsós osztályok, az ún. „teamvezető” karaktere mindenképpen meghatározó a tanulással ismerkedő gyerekek számára. Farkasné Balogh Andrea leendő elsős tanítónő véleménye szerint is a különböző oktatási programoknál fontosabb szempont, hogy a majdani elsős szimpátiája melyik iskola, melyik tanító felé fordul. Jó tanácsként hozzátette, hogy azzal is sokat segíthet a szülő, ha saját kellemes emlékeit felidézve igyekszik kedvet hozni az iskolai évekhez.

Matisz Jánostól a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola tágas aulájában sikerült néhány újabb szempontot begyűjteni. Szerinte is fontos, hogy az iskolai környezet milyen benyomást kelt, de óva int, hogy egy-egy népszerűsítő rendezvény alapján döntsünk. A pedagógus szakmai felkészültségét és nevelési elveit nem lehet megítélni egyetlen jól sikerült bemutató óra alapján. Vannak, akik az angolszász liberális elveket preferálják, míg mások a „kontinentális”, szigorúbb módszerek hívei. A leendő elsős osztályfőnök szerint a pedagógus feladata az, hogy megismerve diákjai teherbíró képességét, azt kihasználva oktassa őket. Hozzátette: a már tapasztalatokkal rendelkező szülők véleménye lehet a legmegbízhatóbb forrás.

Végül minden szülő beíratja gyermekét a megítélések szerint legmegfelelőbb iskolába. Nem könnyű a döntés, de adjon erőt, hogy jó esetben legközelebb nyolc év múlva kell gondolkodni az iskolaválasztáson.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák