Egy iskolának tudnia kell, mi a dolga

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Minőségbiztosítási védjegyet vett át a Kőrösi Csoma Általános Iskola és AMI az idei Kőrösi Napok keretében. Az április 16-17-én megrendezett diákprogramok mellett a tanítás sem maradt el.

A rendezvény azzal indult, hogy az iskola növendékei részt vettek a „Futabattán”. Ezt követően tanár-diákmérkőzéseket szerveztek, a hölgyeknek kosárlabda-versenyt, az uraknak focicsatát. Délután a felsősök számára diákbál biztosította a szórakozást, a másnap délelőtt viszont az alsósoké volt: a „múzeumi mustrán” vettek részt a „Matrica”-ban.

- A programok összeállításához a diákönkormányzat ötleteit is figyelembe vesszük - mondta Tamás Emília igazgató. Az anyagi forrásokat részben az iskola költségvetéséből, részben pedig a város által kiírt pályázatokból biztosítjuk.
Az intézmény a diáknapokon vehette át az OKAIM (Okker Adaptív Intézményi és Intézményfenntartói Minőségbiztosítás) minőségi védjegyet.
- Úgy gondolom, az iskolákban is egyre fontosabb a minőségbiztosítás, ami nem mindig azt jelenti, hogy a külső elvárásoknak kell megfelelni. Egy iskolának tudnia kell, mi a dolga, a szakmai tudásának megfelelően kell reagálnia az elvárásokra – hangsúlyozta az intézményvezető.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák