Betelt a pohár, a nyomasztóan negatív mérleg, azaz tizenhét bajnoki vereség után. Edzőt váltott a Százhalombattai Kézilabda Egyesület vezetése. Molnár József helyére Sótonyi Lászlót nevezték ki, aki korábban százkilencvenszer ölthette magára a magyar kézilabda-válogatott mezét. A fiatal szakembert eddigi battai tapasztalatairól és terveiről is kérdeztük a Gyöngyös elleni felkészülési mérkőzést követően.
- Milyenek az első benyomásai a csapatról?
- Vegyesek. Az akarással és a küzdeni tudással nincs különösebb baj, bár a harci szellemet még növelni kell. A fegyelmezettség és az erőnlét terén azonban nagyon sok a tennivaló.
- A kondícióra vonatkozó kritikája azért is meglepő, mert elődje korábban azt hangsúlyozta, hogy a körülmények ellenére ezzel hellyel-közzel minden rendben van!
- Korántsem, bár ezzel nem szeretném megbántani Molnár Józsefet, aki játékosként majd edzőként is rengeteget tett a százhalombattai kézilabdáért, de számomra az egyik legfeltűnőbb jelenség éppen az, hogy a játékosok ötven perc elteltével teljesen kipukkadnak, holott a mérkőzések hatvan percig tartanak. Nem csoda, hogy a hajrában sorra elúsznak a pontok.
- Nem lehet, hogy a végjátékok sikertelensége pszichikai alapokon nyugszik, tehát inkább a győzelembe vetett hit hiányzik?
- Ez rendkívül összetett kérdés. Magától értetődő, hogy a csapat minden egyes tagjának nehéz túltennie magát a sorozatos kudarcokon, ebben segítenem kell őket. Mégis úgy vélem, hogy a koncentráció csak akkor működik igazán jól, ha az elvégzett munka ott van a háttérben és mindez fegyelmezettséggel is párosul. Az utóbbi összecsapásokon, a Szigetvár és a Csömör ellen, is ad-hoc megoldásokat láttam a kiélezett helyzetekben, pedig ilyenkor nem könnyelmű egyénieskedésekre, hanem az előzetesen megbeszélt csapatmunkára és forgatókönyvre kellene támaszkodni, amit gyakoroltak a játékosok a tréningeken.
- Hogyan látja a bennmaradást az esélyeit?
- Az alapszakaszból már biztos, hogy utolsóként kerülünk a play-offba, de ez a bizonyos rájátszás nagy ajándék lehet, meg kell próbálnunk élni vele. Most az a legfontosabb, hogy a hátralévő találkozókon felkészüljünk a ráadásra, amely összesen hat fellépésből áll majd. Ott már nem lehet hibázni, ha azt akarjuk, hogy sikerüljön a bravúr: NB I-s maradjon ez a nagy múltú klub.
- Ha ezt ön is a bravúr kategóriába sorolja, úgy tűnik, kevés esélyt lát rá.
- Ezt nem mondtam, sőt, ha nem bíznék abban, hogy ez sikerülhet az irányításommal, akkor nem is vállalkoztam volna erre a feladatra. Pusztán csak arra utaltam, hogy az átlagosnál és az eddig mutatottnál jóval erőteljesebb teljesítményre lesz szükség.
- No meg, gondolom, erősítésekre is. Nincs a noteszében egy-két név felírva, teszem azt a Fotex keretéből? Köztudott, hogy a veszprémiekkel kiválóak a kapcsolatai.
- Valóban ezernyi szállal kötődöm Veszprémhez, de ott a kézisek javarésze már így is kettős igazolással játszik. Tudtommal nincs szabad ember. Amúgy sincs túlzottan sok szabadon igazolható kézilabdás a piacon. Ez azonban nem kapcsolatok, hanem inkább anyagiak kérdése, ami nem rám, hanem az elnökségre tartozik. Tudomásom szerint nem dúskálunk a javakban. Ha érkezik új játékos, nagyjából akkor is a jelenlegi kerettel kell kiharcolni a tizedik helyet. Higgye el, hogy ez nem reménytelen.
- Egy ilyen világklasszis, mint ön, aki az 1997-s férfi kézilabda vb-n negyedik helyen végzett nemzeti együttesben is szerepelt, nem tart attól, hogy edzőként elveszti a nimbuszát a kiesés szélén táncoló Százhalombatta csapatával?
- Abszolút nem. Számomra megtisztelő volt a felkérés az új elnökségtől, amely hosszú távon gondolkodik. Most természetesen a tűzoltás az elsődleges szempont, de később komoly csapatépítés kezdődhet. Százhalombattán komoly gyökerei vannak ennek a sportágnak, tehát nem a nulláról kell elindítani ezt a folyamatot. Ami a nagy tétet illeti, engem feldob, és attól sem tartok, hogyha bennmaradna a csapat az első osztályban, akkor én szobrot kapnék a város főterén. Mint bizonyára tudja, legutóbb a Nagykanizsa másodosztályban szereplő férfi gárdáját irányítottam, és nem tagadom, nagyobb kihívásnak éreztem az NB I-t.
- A szurkolók közül akad, aki úgy vélekedik, hogy a harminchat éves Sótonyi László akár pályára is léphetne battai színekben. Mit szól ehhez?
- Köszönöm, ha bíznak bennem, és még nem felejtették el a játékomat, de az az igazság, hogy én már 2001-ben befejeztem az aktív pályafutásomat a svájci St. Galennél. Egy sajnálatos vállsérülés szólt talán idő előtt közbe, de így én már nem kockáztathatok. Azok azonban, akik kijönnek az edzéseinkre, láthatják, hogyha a helyzet úgy kívánja, akkor testközelből is megmutatom a fiúknak, hogyan kell egy-egy szituációt megoldani, illetve gólt lőni.
- A szerződése az idény végéig, tehát májusig szól. Ha nem sikerül a bennmaradás, veszi a kalapját?
- Ne szaladjunk ennyire előre! Ha véget ért az idény, újra leülök a vezetőséggel tárgyalni. Remélem a folytatásról, és a változatlanul NB I-s csapat aktuális kérdéseiről egyeztetünk majd.
- Vegyesek. Az akarással és a küzdeni tudással nincs különösebb baj, bár a harci szellemet még növelni kell. A fegyelmezettség és az erőnlét terén azonban nagyon sok a tennivaló.
- A kondícióra vonatkozó kritikája azért is meglepő, mert elődje korábban azt hangsúlyozta, hogy a körülmények ellenére ezzel hellyel-közzel minden rendben van!
- Korántsem, bár ezzel nem szeretném megbántani Molnár Józsefet, aki játékosként majd edzőként is rengeteget tett a százhalombattai kézilabdáért, de számomra az egyik legfeltűnőbb jelenség éppen az, hogy a játékosok ötven perc elteltével teljesen kipukkadnak, holott a mérkőzések hatvan percig tartanak. Nem csoda, hogy a hajrában sorra elúsznak a pontok.
- Nem lehet, hogy a végjátékok sikertelensége pszichikai alapokon nyugszik, tehát inkább a győzelembe vetett hit hiányzik?
- Ez rendkívül összetett kérdés. Magától értetődő, hogy a csapat minden egyes tagjának nehéz túltennie magát a sorozatos kudarcokon, ebben segítenem kell őket. Mégis úgy vélem, hogy a koncentráció csak akkor működik igazán jól, ha az elvégzett munka ott van a háttérben és mindez fegyelmezettséggel is párosul. Az utóbbi összecsapásokon, a Szigetvár és a Csömör ellen, is ad-hoc megoldásokat láttam a kiélezett helyzetekben, pedig ilyenkor nem könnyelmű egyénieskedésekre, hanem az előzetesen megbeszélt csapatmunkára és forgatókönyvre kellene támaszkodni, amit gyakoroltak a játékosok a tréningeken.
- Hogyan látja a bennmaradást az esélyeit?
- Az alapszakaszból már biztos, hogy utolsóként kerülünk a play-offba, de ez a bizonyos rájátszás nagy ajándék lehet, meg kell próbálnunk élni vele. Most az a legfontosabb, hogy a hátralévő találkozókon felkészüljünk a ráadásra, amely összesen hat fellépésből áll majd. Ott már nem lehet hibázni, ha azt akarjuk, hogy sikerüljön a bravúr: NB I-s maradjon ez a nagy múltú klub.
- Ha ezt ön is a bravúr kategóriába sorolja, úgy tűnik, kevés esélyt lát rá.
- Ezt nem mondtam, sőt, ha nem bíznék abban, hogy ez sikerülhet az irányításommal, akkor nem is vállalkoztam volna erre a feladatra. Pusztán csak arra utaltam, hogy az átlagosnál és az eddig mutatottnál jóval erőteljesebb teljesítményre lesz szükség.
- No meg, gondolom, erősítésekre is. Nincs a noteszében egy-két név felírva, teszem azt a Fotex keretéből? Köztudott, hogy a veszprémiekkel kiválóak a kapcsolatai.
- Valóban ezernyi szállal kötődöm Veszprémhez, de ott a kézisek javarésze már így is kettős igazolással játszik. Tudtommal nincs szabad ember. Amúgy sincs túlzottan sok szabadon igazolható kézilabdás a piacon. Ez azonban nem kapcsolatok, hanem inkább anyagiak kérdése, ami nem rám, hanem az elnökségre tartozik. Tudomásom szerint nem dúskálunk a javakban. Ha érkezik új játékos, nagyjából akkor is a jelenlegi kerettel kell kiharcolni a tizedik helyet. Higgye el, hogy ez nem reménytelen.
- Egy ilyen világklasszis, mint ön, aki az 1997-s férfi kézilabda vb-n negyedik helyen végzett nemzeti együttesben is szerepelt, nem tart attól, hogy edzőként elveszti a nimbuszát a kiesés szélén táncoló Százhalombatta csapatával?
- Abszolút nem. Számomra megtisztelő volt a felkérés az új elnökségtől, amely hosszú távon gondolkodik. Most természetesen a tűzoltás az elsődleges szempont, de később komoly csapatépítés kezdődhet. Százhalombattán komoly gyökerei vannak ennek a sportágnak, tehát nem a nulláról kell elindítani ezt a folyamatot. Ami a nagy tétet illeti, engem feldob, és attól sem tartok, hogyha bennmaradna a csapat az első osztályban, akkor én szobrot kapnék a város főterén. Mint bizonyára tudja, legutóbb a Nagykanizsa másodosztályban szereplő férfi gárdáját irányítottam, és nem tagadom, nagyobb kihívásnak éreztem az NB I-t.
- A szurkolók közül akad, aki úgy vélekedik, hogy a harminchat éves Sótonyi László akár pályára is léphetne battai színekben. Mit szól ehhez?
- Köszönöm, ha bíznak bennem, és még nem felejtették el a játékomat, de az az igazság, hogy én már 2001-ben befejeztem az aktív pályafutásomat a svájci St. Galennél. Egy sajnálatos vállsérülés szólt talán idő előtt közbe, de így én már nem kockáztathatok. Azok azonban, akik kijönnek az edzéseinkre, láthatják, hogyha a helyzet úgy kívánja, akkor testközelből is megmutatom a fiúknak, hogyan kell egy-egy szituációt megoldani, illetve gólt lőni.
- A szerződése az idény végéig, tehát májusig szól. Ha nem sikerül a bennmaradás, veszi a kalapját?
- Ne szaladjunk ennyire előre! Ha véget ért az idény, újra leülök a vezetőséggel tárgyalni. Remélem a folytatásról, és a változatlanul NB I-s csapat aktuális kérdéseiről egyeztetünk majd.
