Zenés, verses utazás a Kárpát-medencében

  • img

Diavetítéssel egybekötött történelmi, irodalmi, zenés előadást tartott Giricz László a Halmok Polgári Értékőrző Egyesület felkérésére a Pártok Háza dísztermében február 14-én. Elmondta, három szenvedélyének köszönheti előadásának anyagát: egyik az utazás, másik a fotózás, harmadik pedig a történelem.

Előadása irodalmi, néprajzi és zenei jártasságról is árulkodott, történelem-értékelése pedig reális volt. Utazásit Erdélyben kezdte, aztán a felvidéki Szepesség, Kárpátalja, a burgelandi Őrvidék majd a Délvidék szerelmese lett. Amit látott, jól komponált diafilmeken rögzítette. Előadásának anyagát a Millennium évében, 2000-ben állította össze, és nem az anyaországban, hanem a trianoni határokon túli részeken mutatta be ottani egyesületek, különféle közösségek és gyülekezetek meghívására.

A vetítéssel, versekkel, népzenével és interjúkkal színesített beszámolónak köszönhetően bejárhattuk az ezeréves határokat, sajnálatos, hogy alig húszan. Talán a rossz szervezés volt az oka. Megkockázatnám, hogy megismételhetné színes, minden ízében érdekes bemutatóját, hátha több érdeklődő figyelmét sikerülne felkelteni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák