Csak tiszta forrásból!
Dalos találkozó Százhalombattán

A százhalombattai Városi Nyugdíjas Népdalkör megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából regionális találkozót szervezett a Barátság Művelődési Központ. A környékbeli települések hagyományőrző kórusai kaptak meghívást a rendezvényre. Eljött az érdi Bukovinai Székely Népdalkör, de érkeztek Törökbálintról, Pákozdról, Besnyőről, Tökről, Tökölről is vendégek. Többségükben nyugdíjas korúak, hiszen mint Százhalombattán, másutt is a nyugdíjas klubok alakították meg a „pávaköröket”.

A találkozón mintegy négyszázan vettek részt. Minden csoport lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa műsorát, azt a dalcsokrot, amelyet erre az alkalomra választott ki. A nemzeti ünnep közeledte arra indította a résztvevőket, hogy a Petőfi-szobor előtt is tisztelegjenek: koszorút helyeztek el az emlékműnél, és közösen énekeltek negyvennyolcas dalokat.

Délután értékelte a zsűri a produkciókat. A hangsúly nem a minősítésen volt, hiszen nem ez volt a cél, hanem hogy hasznos tanácsokat kapjanak a dalosok arról, hogyan tehetnék még szebbé előadásukat.

A rendezvényt ünnepi gálaműsor zárta: a közönség meghallgathatta Kóka Rozália, Petrás Mária, Dobák Katalin és Kiss Alexandra előadását, végül pedig a találkozó összes résztvevője együtt énekelt – természetesen kizárólag magyar népdalokat.

A szervezők és a résztvevők mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy az első dalos találkozót továbbiak is követik majd. Abban is bíznak, hogy előbb-utóbb nemcsak a nyugdíjasok, hanem a fiatalabb korosztályok is képviseltetik magukat a rendezvényen.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák