Költészet napja Felhőjárókkal

Második alkalommal rendezi meg a különleges, közéleti költészet napját a városban a sérült fiatalokból álló Felhőjárók Csoport a Szülők Fóruma Egyesület és a Sérültekért Alapítvány összefogásával. A versünnepre április 7-én, 18 órakor kerül sor a Pártok Házán. A Felhőjárók József Attila és Bereményi Géza szövegeket, valamint Cseh Tamás dalokat mutatnak be, a műsorban helyi táncosok és a Művészeti Iskola muzsikusai is közreműködnek. Rédli Éva, a Felhőjárók vezetője elmondta, hogy a tavalyi ünnepséghez hasonlóan idén is felkértek közéleti személyiségeket egy-egy költemény előadására, egyebek mellett Benedek Lászlót, Kárász Erzsébetet, Korcsmáros Ivánt, László Bandyt, Rozsnyai Júliát. A József Attila centenáriumra tekintettel arra is megkérték a résztvevőket, hogy lehetőség szerint a költőtől válasszanak műveket.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák