Két battai kitüntetett

Márton Béla és Takács Péter is megyei kitüntetésben részesült december 4-én, a fővárosi megyenapi ünnepségen.

Pest Megye Önkormányzata Pest Megye Művészetéért Díjat adományozott Márton Béla festőművésznek posztumusz Pest megye és szűkebb pátriája, Százhalombatta hírnevét öregbítő, nemzetközi hírű alkotásaiért, a tájképfestészetben maradandót alkotó tevékenysége elismeréseként.

Pest Megye Népművészetéért díjat adományoztak Takács Péternek, a százhalombattai Barátság Művelődési Központ igazgatójának. Takács Péter 1968 óta dolgozik a közművelődésben, kis települések művelődési házaitól kezdve a százhalombattai Barátság Művelődési Központig. A hetvenes években részt vett a népművelést megújító Nyitott Ház közművelődési szakmai mozgalomban. Ennek nyomán számos lakóklub, civil szerveződés, illetve közművelődési egyesület jött létre Százhalombattán. 1984-ben a művelődési ház otthont adott az akkor éppen helyét kereső Forrás Néptánc-együttesnek. Takács Péternek nem kis szerepe volt abban, hogy az együttes megerősödjön szakmailag és szervezetileg, és néhány év alatt országos ismertségre tegyen szert. Az elmúlt években számos országos rendezvény is otthonra lelt a Barátság Művelődési Központban. Itt alakult meg a Pest Megyei Népművészeti Egyesület is 1991-ben, és itt működik a Közép-Magyarországi Folklórszövetség. 1994-től a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválnak is a Takács Péter által vezetett művelődési ház ad otthont. Takács Péter tagja a Forrás Néptáncegyüttest és a Summerfestet működtető Magyarok Öröksége Alapítvány kuratóriumának. Az alapítvány működteti a közel ötszáz gyermeket befogadó Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményt, amely Százhalombatta mellett Érden, Ercsiben, Diósdon és Tárnokon is működik. Munkájával és szeretetével sokat tett azért, hogy Százhalombattán, egy iparvárosban megjelenjen és teret hódítson a népművészet.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák