Itt az alkalom, hogy kipróbáljuk, jelenlegi tudásunk alapján bejutnánk-e álmaink egyetemére. A megújult www.erettsegizo.hu internetes stratégiai kvízjáték több mint 160 ezer érettségi kérdéssel várja a megmérettetésre vágyókat. A decemberben indult VI. Országos On-line Középiskolai Próbaérettségi Versenyre (ismertebb nevén OKPV) a szervezők az idén január 4-ig több tízezer középiskolás diák és érdeklődő felnőtt vagy fiatal jelentkezését várják.
Hét középiskolai tantárgy tudásbázisa mellett az EU-országismeret és a Microsoft-ECDL szoba szolgál további csemegéül a regisztrálóknak. A versenyen önálló kategóriában indulhatnak az egyazon középiskolából nevezők, de külön mérkőzhetnek a tanárok illetve a már érettségizettek is.
Az on-line verseny 160 ezres kérdésadatbázisát szakemberek, köztük tankönyvszerző tanárok, informatikusok, Európa szakértők bevonásával alakította ki a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) aszerint, hogy a kérdések illeszkedjenek a kétszintű érettségi követelményrendszeréhez.
Az internetes fordulókat követően a legjobbak január 12-én versenghetnek az OKPV döntőjén, amely az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskolán lesz. A versennyel kapcsolatban minden hivatalos információ elérhető a www.okpv.hu oldalon. A versenyre január 4-ig regisztrálhatnak az érdeklődők.
A játék menetét az adja, hogy a virtuális szigeteken zajló elmepárbajokban győzedelmeskedve hősünk sikerrel bejusson az Egyetem szigetére. A szigeteken egyszerre kettő vagy három versenyző küzd, melyeket úgy lehet elfoglalni, ha helyes választ adunk a feltett kérdésre.

