A Sóvidék üzenete

  • img
  • img

Alig egy hónappal ezelőtt jelent meg Ambrus Lajos Árpád és Balambon című könyve Erdélyben. A szerző Józsa András szovátai helytörténész kíséretében Százhalombattára érkezett, hogy az itteni könyvbarátokkal is megismertesse a mondagyűjteményt.

Február 18-án a BMK kamaratermében az Őszidő Nyugdíjas Klub tagjaival találkozott Ambrus Lajos. Mint elmondta, a székely Sóvidék üzenetét hozta, azokat a mondákat dolgozta fel, amelyek azon a vidéken születtek. A könyvet nemcsak gyermekeknek ajánlja – tette hozzá -, sőt, elsősorban nem gyermekeknek, hiszen ezek a történetek nem magányos olvasásra valók, hanem családi együttlétekre. Régen a székely falvak konyhájában meséltek az idősebbek a gyerekeknek, így adták tovább a mondákat, amelyek a Sóvidék érdekes természeti képződményeiről, az ott élt hősökről, történelmi eseményekről szólnak.

Józsa András a klub tagjai közül többeket már ismerősként üdvözölt, hiszen jártak már Szovátán, most pedig azt tervezi az Őszidő klub, hogy nagyobb létszámban és hosszabb időre látogatnak el erdélyi testvérvárosunkba. A helytörténész ígéretet tett arra, hogy kalauzolja majd a vendégeket, megmutatja nekik mindazokat a helyeket, amelyek az Árpád és Balambon című könyvben szerepelnek. A rendezvényen József Rozsnyai Júlia színművész olvasott fel részleteket a mondagyűjteményből, a találkozó után pedig a kötetek megvásárlására is volt lehetőség, amelyet a szerző dedikált. Józsa András fontosnak tartotta, hogy elmondja: a december 5-i népszavazás kellemetlenül érintette az erdélyieket. Nem az eredménye, hiszen számukra közömbös, hogy kik szavaztak igennel, és kik nemmel, hanem a szavazást megelőző időszak politikai hangulata. Akkor sokan úgy beszéltek az erdélyiekről, mint akik ugrásra készen állnak a határon, csak arra a lehetőségre várva, hogy lerohanják az anyaországot, holott erről szó sincs. Útlevelükkel oda utaznak, ahová csak akarnak, és van magyarigazolványuk is, amely különféle jogokat biztosít számukra, így a kettős állampolgárság nem jelentett volna nekik további előnyt, inkább gesztus értéke lett volna.

- Remélem, hogy az anyaországgal való kapcsolatunkban is eljön a zord tél után a tavasz – mondta -, ismét útnak indulnak a turistabuszok, és az erdélyiek megmutathatják a magyarországiaknak, hogy nem elvenni, hanem adni akarnak. Adni a gyönyörű hegyeiket, a festői szépségű erdőket, a gazdag mondavilágot, és azt a szeretetet, amelyet a december 5-i népszavazás sem csökkentett.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák