A reformáció napja alkalmából nyitották meg Csóka László festőművész kiállítását a százhalombattai református templomban október 31-én. Szabó Zoltán, a képviselő-testület oktatási bizottságának elnöke, aki egyben a református egyházközség presbitere is elmondta: éppen tizennyolc éve annak, hogy Csóka László megérkezett Százhalombattára.
Gyorsan beilleszkedett az itteni közösségbe, a battaiak megkedvelték képeit. Nemrég súlyos betegségen esett át, gyógyulását követően gyökeresen megváltoztatta művészi kifejezésmódját. Újabb képeiről szülőföldje, Zilah és környéke köszön vissza. Sárosi Gábor lelkipásztor örömmel köszöntötte a templom első kiállításának résztvevőit, és hozzátette: reményeik szerint a jövőben több tárlatnak is helyet adhatnak.
A rendezvényen vette át Raczkó Adél és Károlyi Nikolett azt a bronzérmet, amelyet a múlt évben 37. alkalommal meghirdetett Pentel nemzetközi rajzpályázaton értek el a Szivárvány Óvoda növendékeiként. A díjakat Szabó Zoltán adta át, aki a gyerekeket felkészítő óvodapedagógusokat – Szinathasz Sztavrosznét és Bogdán Tibornét -, valamint Kovács Lajosné óvodavezetőt is köszöntötte.









