A mögöttünk álló Nobel-hét - amikor még a fogadóirodákba is bekúsznak a találgatások zajlanak világszerte - október 11-én, csütörtökön érte el csúcspontját, hiszen mégiscsak az irodalom az a terület, amihez mindenki konyít egy kissé, és ahol a legtöbb ismerős név vetődik fel. A döntés mégis komoly nehézségek elé állította a magyar sajtót, a győztes Doris Lessing ugyanis hazánkban talán a legkevésbé ismert a felvetődött nevek közül. A Perzsiában született, Angliában élő idős írónőtől jelent meg ugyan néhány kisregény (A fű dalol, Az ötödik gyermek, Az arany jegyzetfüzet, Eldorádó), de túl nagy visszhangot egyik sem keltett. A Nobel-díj az érdemek elismerésén túl felhívja a közfigyelmet a díjazott személyére, munkásságára, és az általa felvetett problémákra. A Svéd Akadémia (részben) így indokolta idei döntését: „az emberiséget a primitívebb életformához visszakényszerítő globális katasztrófa látomása különösen foglalkoztatja Doris Lessinget, és ez újra és újra felbukkan az utóbbi években írt könyveiben”. Azt is láthattuk az utóbbi években, hogy a díjat leginkább olyan szerzők kapták, akik valamilyen humanista eszme mellett állnak ki. Jelen esetben ez az eszme a feminizmus. Doris Lessing ízig-vérig nőíró, de rendszeresen bírálja a feministákat, akik (szerinte) azért emelték pajzsukra, mert „Az arany jegyzetfüzet” című művének hősnője úgy gondolkodik írásról, politikáról, ahogy előtte női karakter soha. A regényben bemutatja a XX. század közepi Anglia mindennapi életét, gondolkodását női szemmel és fűszerezve némi tapasztalattal a helyi rasszizmust illetően. Tehát nő, aki író, de nemcsak női témákkal foglalkozik, hanem globális kérdésekkel. (A Hamvas Béla Városi Könyvtárban Doris Lessingnek egyetlen novellája lelhető fel, A fekete Madonna a Gyalogszerrel a huszadik században című kötetben.)