Húsz éves iskola

  • img
  • img
  • img

Szeptember 20-án nagyszabású protokolláris ünnepségben csúcsosodott ki a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium huszadik születésnapját ünneplő rendezvénysorozat.

A köszöntők sorát Szekeres József egykori tanácselnök nyitotta. Mint mondta, Százhalombatta számos sikertörténete között első helyre kívánkozik a középiskola létrehozása, amely nélkül egy város nem tudja betölteni szerepét. Őt dr. Fazekas István alpolgármester követte, aki Széchenyi István eltékozolt ifjúságáról és az azt követő felelősségteljes felnőttkorról mesélt „fiatal barátainak”. Az ifjúság a lázadás időszaka – mondta -, de ekkor kell felismernie az embernek lehetőségeit, korlátait, elfogadni azokat, legfőképpen pedig önmagát. Ennek a folyamatnak a segítése egy középiskola elsőszámú feladata. Dr. Horváth Béla igazgató a nem túl távoli múltról, a jelenről és a jövőre vonatkozó tervekről beszélt. Az eltelt húsz év eredményeképpen alig-alig akad család Százhalombattán, akinek ne lenne köze a SZISZKI-hez. Megköszönte, hogy az önkormányzat idén kiemelkedően magas, hetven millió forintos támogatást biztosított az iskolának, amiből számtalan technikai és esztétikai problémát sikerült megoldani. Megújultak a burkolatok, a nyílászárók, és lehetőség nyílt egy új nyelvi tanterem és egy komplett számítógépterem kialakítására.

Átadták az idei Hitel-díj különböző fokozatait. Jelenlegi és tavaly végzett diákok vették át az elismeréseket kiemelkedő tanulmányi eredményeikért, megyei vagy országos versenyeken elért helyezéseikért, közösségi tevékenységükért. Különdíjat kapott a diákönkormányzat és a Pozsgainé Dobák Anita által vezetett rajzszakkör. A legeredményesebb osztályt minden évben a Széchenyi Vándorserleggel jutalmazzák. Idén a 12. g osztály kapta, mint kiderült, vissza, mivel tavaly is ők vehették át. A Hitel-díjjal külön is jutalmazott Lehoczky Orsolya elmondta, hogy osztálytársai nagyon különböző érdeklődésűek, de aki jobb valamiben, szívesen segít a többieknek. Igazi összedolgozó közösségként érnek el kimagasló eredményeket a tanulmányi versenyeken és egyéb területeken.

Egy anyuka, aki az iskola legelső évfolyamában végzett, most ötödikes gyermekét is elhozta a pénteki öregdiák-találkozóra, és büszkén mutogatta neki diákélete helyszínét. Van diák, akire az iskola büszke és vannak, akik a SZISZKI-re büszkék. Van, aki egyszerűen csak szereti, mert jó volt oda (és mellé) járni. Ahová minden évben új emberek érkeznek, új és újabb ötletekkel, ott mindig akad lendület és lehetőség az életindításhoz.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák