Vezetői klub pedagógusoknak

  • img

Szeptember 14-én tartotta első rendezvényét a Vezetői Klub. A szakmai találkozóra a gyermekintézmények vezetői mellett meghívást kapott a Szülők Fóruma Egyesület, a Sérültekért Alaptvány, a Nevelési Tanácsadó és az Oktatási Bizottság is, valamint a Szovátáról és Brzeskoból érkezett testvérvárosi delegációk tagjai.

A rendezvényen megerősítették a testvérvárosi kapcsolatok bővítésének szükségességét több síkon is. A középiskolák között a Szókratesz program keretében már megindult az együttműködés, amit az általános iskolák közötti kapcsolatfelvételel lehetne folytatni. Olyan módot kerestek, amely a helyi adottságokat aknázza ki, például Szováta földrajzi fekvése lehetőséget nyújthat erdei iskola szervezésére, vagy légúti megbetegedésben szenvedő gyermekek gyógykezelésére is.

A találkozó egyik fontos témája a fejlesztőpedagógusok feladatának ismertetése volt. 2007. szeptember elseje óta a százhalombattai iskolákban is alkalmaznak fejlesztőpedagógust, akinek a tanulási problémákkal küzdő diákok korai felmérése, fejlesztése, a háttér problémák kiszűrése és a megfelelő szakemberekhez irányítása a feladata.

A szakmai fórum másik fontos témája a sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése volt. Szatmáryné Mályi Nóra szakértő kiemelte az integrált oktatás, a felkészítés, a beteg vagy hátrányos helyzetű gyermekek pozitív megkülönböztetésének fontosságát, hogy minden gyerek az érdeklődésének, adottságainak megfelelő oktatásban részesüljön.
Az előadáson arról is szó esett, hogy a mai viszonyokhoz igazodva a gyógypedagógiai intézményeknek is át kell alakulnia módszertani központokká.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák