Háromnapos meseünnep

Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár javaslatára lett 2005-ben a Népmese Napja. A városunkból indult kezdeményezés az egész országban programokat indított. Idén háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik a Népmese Napját a százhalombattai könyvtárban szeptember 28-tól október 2-ig.

Szeptember 28-án, pénteken, 10 órától meseposztó-építésre várják a nagycsoportos óvódásokat előzetes bejelentkezés alapján, 13 órától népmesei vetélkedőt rendeznek az alsó tagozatosoknak.
Október 1-jén, hétfőn, 10 órakor a Katáng együttes műsorát nézhetik meg az óvódások és kisiskolások. A ”katángos” zenei világ több forrásból táplálkozik, magába olvasztja a kelta, klasszikus és a magyar népzene elemeit. Az így nyert ötvözet a mesék birodalmát idézi.
Október 2-án, kedden, 17 órakor Berecz András ad – elsősorban a felnőtteknek szóló – mesemondóműsort. Berecz András az ország mesélője, akinek műsoráért a fővárosi és vidéki művelődési házak egyaránt versenyeznek, ritkaságszámba menő előadásai mindig óriási tömegeket vonzanak. Népszerűsége az élő bizonyíték, mennyire erős az igény az ízes élőbeszédre, az őszinte emberi szóra és a régmúlt idők csodálatos történeteire.
A százhalombattai meseünnep rendezvényei ingyenesek.
(Információ: Hamvas Béla Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára, Kovács Marianna és Tóth Katalin gyermek-könyvtárosok, 2440 Százhalombatta, Szent István tér 5., Tel: 06-23-355-727, www.hbvk.hu )


Miért kell a gyermekeknek mese?

A mesék olyan elevenek, mint az élet, olyan régiek, mint az öregek, olyan ifjak, mint a gyerekek, olyan kegyetlenek, mint saját esztelenségeink és olyan bölcsek, mint az igazság, amit keresünk. Aki valóban meg akarja érteni őket, mernie kell elhagyni korábbi álláspontját, hagynia kell magát elragadni a mese által.

A mese, mint műalkotás sokrétű, gazdag, mély értelmű. Jelentései alapos vizsgálódással is csak lassanként, fokozatosan tárulnak fel. A mesék elvarázsolnak, úgy kínálnak megoldást a gyerekeknek, hogy azok kimondatlanok maradnak. A történetek mindig valami olyan dologról szólnak, ami az élet működését, folyamatát veszélyezteti. Az egyensúly megbomlása alaphelyzetnek számít a mesékben, s a mese hősei nem tesznek mást, minthogy megmutatják azokat az utakat, amelyek kivezetnek az adott vészhelyzetből vagy problémából. Persze, a kivezető utak a valóságban mindig veszélyeket és kudarcokat rejtenek magukban, s nincs ez másképp a mesékben sem. A lényeg az, hogy a hős elinduljon, ne ijedjen meg a változás lehetőségétől, hisz épp erre építheti a további életét, méghozzá egy újabb, vélhetőleg magasabb fejlődési fokon. Az útnak indulás annyit jelent, hogy felvállaljuk sorsunkat, s ha kell, szembenézünk a sárkányainkkal is.

A mesék morális történetek, amelyek esélyt adnak a gyerekeknek, hogy kialakítsák önazonosságukat. Felnőttként csak az tud értelmesen, felelősségteljesen gondolkodni és cselekedni, aki ismeri és érti önmagát. A mesékkel gyermekeink még az olvasás előtti kort élik meg. Születésről és halálról, szerelemről és szenvedésről, bátorságról és kétkedésről, felnőtté válásról és tévelygésekről szólnak a mesék, mindarról, amit a törzs, a nép, és az egyes ember életében fontos megtanulni. A titokzatos segítők megmutatják a hősöknek, hogy soha nincsenek egyedül, sok rejtett erő szunnyad a világban és önmagukban egyaránt.
A gyerekek sem élnek bánat nélkül, mélyen ható érzelmek nélkül, megvannak a saját mélyen rejlő félelmeik és konfliktusaik, amiket gyakran csak sejtünk és amelyek a mese jóra fordulása feletti örömmel oldódhatnak fel. És aztán, ha már néhány történetet hallott és átélt, hamarosan kéri a saját, kedvenc meséjét vagy történetét.

Azt gondolja a szülő, hogy a legjobbat teszi, amikor felkészíti a gyerekét az „életre”, vagyis a média, a számítógépek, a gépek kezelését, ami a felnőttek világát mind jobban meghatározza, minél korábban meg kell tanulni, be kell gyakorolni. Ez a gondolkodási minta a gyerekeket alapvetően olyan felnőttnek tekinti, aki még nincs jól beprogramozva.

De tudjuk-e, mi történik közben a gyerekekkel? Vajon hová lesznek saját vágyaik és kívánságaik?

Kovács Marianna

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák