Ez a nap nekem, és legfőképp szüleimnek volt a legjobb napja. Tudjátok miért?
Mert 1996. november 20-án egy kis csöppség kinyitotta pici, csillogó szemeit, és szüleire mosolygott. Ki is lehetett ő? Hát én. Azon a napon anyuék nagyon boldogok voltak, és miért? Mert született egy kicsi lányuk, de nem csak ők örültek ezen a napon, hanem az egész nagy családom is. Amikor bejöttek a kórházba látogatni, anya mindenkinek elújságolta, hogy első tevékenységem a világon egy hatalmas, fülig érő mosoly volt rá és apára. Én pedig, amikor megpillantottam Dórit, a testvéremet, rögtön tudtam, hogy ő lesz a világ legjobb testvére. Dóri egyből megkedvelt, szerintem, azt gondolhatta, végül is valamire jó egy ilyen vigyori bömbölőgép.
Aznap mindenki körülöttem sürgött-forgott. Egy isteni kaját is megkóstolhattam, kár, hogy már nem ehetek ilyet. Sokat simogattak, becézgettek, mindenki a hajamban és a tökéletes méreteimben gyönyörködött.
Abban ugyan nem értettek egyet, főleg a nagyszüleim, hogy kire hasonlítok. Hallottam egy irtó érdekeset is, amikor a papám azt mondta: „Jé, mintha az apjáról fénymásolták volna!”
Ezen kicsit gondolkodtam, sírjak-e vagy nevessek, de a már jól bevált mosoly most is bejött. Mamáék elolvadtak tőle.
Nagyon klassz világot fedeztem fel, benne kedves emberekkel. Azóta is sokat mosolygok, mert nem felejtettem el anyukám első mondatát hozzám: „Ez a kicsi lány azért jött a világra, hogy mindenkinek örömet szerezzen a vidámságával.”
