Szerintem a világ legjobb napja az volt, amikor megkaptam a kutyámat. Igaz, hogy már két állat is volt otthon, de egyik sem az enyém. Szerettem volna már én is játszani, sétálni a kis kedvencemmel.
A világ legjobb napja nekem is átlagosan kezdődött. Amikor a szüleim elmentek otthonról „vásárolni”, éppen tévét néztem. Míg haza nem jöttek, azon gondolkodtam, milyen jó lenne, ha a jövő hónapban a születésnapomra megkapnám a kutyám!
Hallottam, hogy csörög a kulcs a zárban, de rá se hederítettem. Egyszerre csak egy vakkantást hallottam, azt hittem, hogy képzelődöm. A kíváncsiság azonban nem hagyott nyugodni, és elindultam lefelé a lépcsőn. Rögtön megláttam anyukám kezében egy félénk, fekete szőrcsomót. Örömömben elkiáltottam magam: „Éljen! Van egy kutyám!”
Felvittem a szobámba, és onnantól kezdve két hétig velem aludt. Míg ismerkedett a világgal, keveset aludtunk, mert engem sem hagyott pihenni. Kíváncsiskodott egész nap.
Később már a lakás többi részében is felfedezőútra indult. Szétrágta a testvérem papucsát, majd a gumilabdát is tönkre tette. Az udvarra csak azután vihettem ki, miután az állatorvos ellátta. Hát kint már sokkal jobb volt az élet! Egyfolytában futkározott, alig tudtam elkapni. Még a kertkapunak is nekiszaladt. A kis buta!
A pórázt egész jól elfogadta, de még a mai napig elég szertelen kölyök. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor megkaptam Szofit. Remélem, hogy lesznek még ilyen jó napjaim!
