Átadták a Pedagógiai Díjat

A százhalombattai Szivárvány Óvoda nevelőtestülete kapta idén a Pedagógiai Díjat. Az átadásra június elsején, a Pedagógusnapon került sor. Az óvoda dolgozóit Dr. Fazekas István alpolgármester javasolta díjazásra. Az Önkormányzat által alapított díj a városban kifejtett kiemelkedő szakmai munka elismerésére szolgál.

- Fontos, hogy azok az emberek, akik hittel és alázattal végzik a munkájukat, elismerést kapjanak - mondja Kovács Lajosné, az intézmény vezetője. - Számomra többet jelent egy oklevélnél. A csapatmunka, az összetartás, a szeretet eredményét jelenti, amihez nemcsak az óvónők, hanem a pedagógiai munkát segítők (dajkák, adminisztratív dolgozó, technikai dolgozók) és a szülők is építő segítséggel járulnak hozzá.

Az óvoda élen jár az újszerű módszerek alkalmazásában. Ezt bizonyítja az is, hogy az országban elsőként vállalták fel az integrált nevelést. Befogadó óvodaként szeretettel és felkészülten gondoskodnak a sajátos nevelési igényű gyerekekről. A nevelőtestület rendszeresen szervez kirándulásokat, színházlátogatásokat. Fontos szerepet tulajdonítanak a dráma-, kézműves- és táncszakköröknek, illetve a focinak és a tornának. Az intézményben helyet kapott még a hittan is, emellett van sószoba, ahol az asztmás gyermekek játszva gyógyulhatnak.

Kovács Lajosné úgy gondolja, az óvoda vezetőjének mentalitása rányomja a bélyegét az egész intézmény hangulatára, beállítódására. Fontosnak tartja az „együtt, kézen fogva” nevelés elvét és a gyerekek családjával való együttműködést. - Olyan munkahelyi légkört próbálunk kialakítani, ahol szeretet, béke, derű, humánum dominál – mondja. – Olyan testület élén szeretném továbbra is végezni a munkámat, ahol a vezető olyan, mint a karmester, aki nemcsak vezényli a zenekart, hanem maga írja a partitúrát, és minden hangszer gyönyörűen szól, de a legszebb a közös muzsikálás.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák