A könyvajánlás mindenképpen szubjektív műfaj. Bármennyire is igyekszem elfogulatlanul ismertetni egy-egy művet, nem ajánlanám, ha nem szeretném valamiért. A mostani ajánlat azonban kifejezetten személyes szívügyem. Azért mégis igyekszem „messziről” kezdeni. Vajdai Vilmos, valamikor régen a Katona József Színház ifjú titánjaként összehozott egy színházaktól független társulatot, ami az (első) otthonukat biztosító szórakozóhely után a „Tilos az Á’ Performance”, azaz TÁP Színház nevet kapta a keresztségben. Sok víz, s más egyéb folyt el azóta Dunán innen, s Dunán túl, de az alapkoncepció maradt: a „kőszínházaktól” eltérő színházat játszani, a színészmesterség mélységeit és magasságait is megmutatni leginkább összművészeti produkciók keretében. E programnak mintegy kicsúcsosodása az a metamorfózis, ahogy Molnár Péter novellája (Peer Krisztián dramaturgiai közbenjárásával) először rádiójátékká, majd „csíkszínházzá”, majd Katona Kamra-beli darabbá, s végül képregénnyé alakult. Minden formájában sikerült az adott műfajt új eszközökkel tágítani, frissíteni. Az (egyelőre) utolsó alakváltás, a képregény előtt került képbe László Zsuzsi (aki nem mellesleg: városunk szülötte, László Bandy lánya, valamint az én húgom…), aki amellett, hogy tehetséges és tanult grafikus, szabadidejében lelkes színházrajongó. Így találkozott össze Vajdai Vilmos ötlete és László Zsuzsi készsége, hogy a mű egy újabb, ezúttal kézbe vehető, oda-visszalapozgatható formát öltsön, miközben továbbra is őrzi a korábbi verziók humorát, titokzatosságát és izgalmát. A fekete-fehér képsorokból kibontakozó történet hősei az alkotókhoz hasonló budapesti harmincasok, akik kávéházakban, bulikban, utcán, fűben-fában keresik a boldogulást, a szerelmet, s leginkább önmagukat – miközben a Szorongás és Társa Részvénytársaság rejtélyes ügynöke több-kevesebb lelkesedéssel kuszálja a sorsokat.