Emlékszem, hogy…

Régen az Ófaluban a fiatal legények maskarába, vagyis mindenféle rossz ruhába öltöztek farsangkor. Az arcukat, kezüket bekormozták, némelyik kendőt kötött a fejére, és kosarat vitt a karján. Őket hívták „farsangi bolondoknak”. Házról házra jártak, az útjukba kerülő lányokat, asszonyokat összevissza kormozták. Majd meglátogatták a tyúkólakat, és összeszedtek minden tojást, este a kultúrházban megsütötték, megfőzték és megették, majd ittak rá. Volt nóta, tánc. A ház gondnoka, a Tumba Feri bácsi (igazi neve Hollé Ferenc), aki mozgássérült volt, az egyik lába derékszögben hátrahajlott, mankóval ropta a táncot. Ha jól emlékszem, ez csak a férfiak mulatsága volt, de ebben nem vagyok biztos, hiszen akkor még kislány voltam. Lassan ez a népszokás is feledésbe merül. Szerintem már igen kevesen emlékeznek rá.

Emlékszem, hogy…
Anyám milyen szép, nagy, szalagos fánkokat sütött. A vanília illata betöltötte az egész lakást. Másnap reggel a megmaradt fánkokat betette a tűzhely sütőjébe, és átmelegítette, a frissen készített tejeskávéval jóízűen megreggeliztük.

Még valami eszembe jutott, egy múlt századi szakácskönyv, ebből szeretnék leírni egy régi receptet.

Fánk egyszer kelesztve (időtakarékos) Hét dekagramm vajat vagy zsírt egy tálkában habosra kavarunk, hozzáadunk három tojássárgáját, három dekagramm, kevés cukros tejben megkelesztett élesztőt, fél kávéskanál sót és öt-hat kávéskanál cukrot, negyed liter tejet, fél citrom levét és annyi nullás lisztet, hogy rendes, jó fánktészta keménységű legyen. Jó erősen kidolgozzuk, és azonnal lehet a táblán kiszaggatni. Jó ideig keleszteni, azután, mint rendesen, bő zsírban vagy olajban kisütni, és még melegen vaníliás porcukorral beszórni. Jó étvágyat hozzá!