Jövőre negyven éves az elefántos ovi

Izgatott csivitelés tölti be a Napsugár Óvodát, zajlanak a Napsugaras Napok, most éppen a sportnapra készülődnek.

- Az óvodai alkalmazottakból és szülőkből álló „Míg Megnövök Egyesület” sikeres pályázatai teszik lehetővé, hogy gazdag programokat szervezzünk ilyenkor – meséli Balla Ildikó óvónő. Kirándultunk Martonvásárra és Ócsára, és visszatérünk Sóskútra, ahol ősszel már jártunk, de most megnézzük, mit változott Gál Péter paraszti udvarháza, ahol a gyerekek lovagolhatnak, frissen fejt tehéntejet isznak, kecskéket simogatnak, szárnyasokat kergetnek. Voltunk a Régészeti Parkban, megnéztük Süsüt, a sárkányt a Budapesti Bábszínházban. Előttünk van még a játszóház és kézműves bemutató, helyi alkotók – Trombitás József fafaragó és felesége, Gombos Mária képzőművész, Eperjes Lászlóné népművész és a Sérültekért Alapítvány fiataljai – részvételével.

Az intézmény helyettes vezetőjével, Szűcsné Búzás Ibolyával az óvoda múltjáról és jelenéről beszélgetünk:
- Jövőre negyven éves lesz a valamikori DKV-s, aztán MOL-os, ’98 óta pedig önkormányzati „elefántos ovi”. Óvodánkban hangsúlyos a művészeteken keresztüli érzelmi nevelés. Rengeteg hangszerünk van, a nagycsoportosok furulyáznak, sokat barkácsolunk, sokféle technikával ismerkedünk. Az irodalmi nevelés báb- illetve élőszereplős előadásokon keresztül valósul meg. Az idén a Brémai Muzsikusokat és a Négyszögletű Kerekerdőt mutattuk be. Sok közös programot szervezünk a szülőkkel, karácsonyi barkácsolást, farsangot, anyák napját és külön nagymamás napot is tartunk. A miénk a legnagyobb és legjobban felszerelt óvodai tornaterem a városban. Itt tartja mozgásfejlesztő foglalkozásait a Nevelési Tanácsadó is. A közelgő pedagógusnapon megkapjuk az OKAIM védjegyet, ami tanúsítja, hogy óvodánk megfelel az OKKER Kft. által kidolgozott minőségbiztosítási modellnek. Nagyon sokan jelentkeznek hozzánk, de sajnos nem tudunk mindenkit felvenni…

Tarnai Istvánnétól, az intézmény vezetőjétől megtudom, hogy a sportnap hagyománya több mint húsz évre nyúlik vissza.
- Az óvónők kezdeményezték, hogy legyen egy alkalom, amikor a család együtt játszhat, versenyezhet. Szeretnénk, hogy a szülők felfedezzék az együtt töltött idő értékét. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeknek érzelmileg biztonságos, kiegyensúlyozott környezetben töltsék el napjaikat, annál is inkább, mert „kint” sok az ezzel ellentétes hatás. Arra neveljük őket, hogy elfogadóbbak legyenek. A magas létszám mellett nem mindig könnyű megteremteni a nyugodt légkört, de törekszünk rá.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák