Százhalombattán kétszázhetvenhét nyolcadik osztályos diák búcsúzik el az általános iskolától idén júniusban. Nyolcvan százalékuk gimnáziumban vagy szakközépiskolában folytatja tanulmányait. A pedagógusok egybehangzó véleménye szerint a legtöbb szülő arra törekszik, hogy helyi középiskolába járjon a gyermeke. A 2007-2008-as tanévben bővül a kínálat, hiszen idegen nyelvi előkészítő évfolyam indul az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumban, ahol emellett vegyipari szakképzéssel is kiegészül a képzés.
Az Eötvös Loránd Általános Iskolából 78 nyolcadikos ballag el, 36 %-uk gimnáziumban, 48%-uk szakközépiskolában és 15%-uk szakképző iskolában tanul tovább. A végzősök több mint 40%-a választotta a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumot.
Az 1-es Számú Általános Iskola 68 végzősének 76%-át vették fel gimnáziumba illetve szakközépiskolába, 24%-uk szakiskolában tanul tovább. Kiemelkedően eredményesnek tartják az idei beiskolázást, hiszen tanulóik 85%-át az első helyen megjelölt középiskolába vették fel, a 76%-os gimnáziumi, illetve szakközépiskolai továbbtanulást pedig úgy sikerült elérniük, hogy egyik kimenő osztályuk kislétszámú, ahová a lassabban haladó tanulókat csoportosították az egész város területéről. Diákjaik 32%-a a helyi szakközépiskolában tanul tovább, emellett többen bejutottak olyan magas követelményeket állító neves gimnáziumokba, mint a fővárosi Fazekas, Eötvös, a Ciszterci Szent Imre természettudományi és angol tagozata, illetve az érdi gimnázium kémia tagozata. Úgy vélik, a felvételi eredmények igazolják az emelt óraszámú idegen nyelv és matematikaoktatás hatékonyságát. Végzőseik nagyon jól szerepeltek a központi felvételin is, amit azok is megírtak, akiknek nem volt szükségük rá a továbbtanuláshoz. Átlageredményük 9%-kal lett magasabb a városban központi felvételit író nyolcadikosok átlagánál, a két legjobb felvételit diákjai írták, és összesen öt diákjuk szerepel a legjobb tizenöt között, akik 90% fölötti teljesítményt nyújtottak.
Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium 80 nyolcadik évfolyamosából 30-an a nyolcosztályos gimnázium tanulói, vagyis jövőre kilencedik évfolyamon folytatják gimnáziumi tanulmányaikat. Ötven általános iskolai nyolcadikosuk 46 %-a szintén gimnáziumban, 34%-a szakközépiskolában és 18%-a szakiskolában tanul tovább. Egy diákjuk még nem tudja, hol folytatja tanulmányait. Legtöbb nyolcadikosuk az iskola által jövőre induló nyelvi előkészítő képzésre jelentkezett, de általánosságban elmondható, hogy a hozzájuk járó gyerekek, illetve szülők is elsősorban a helyi középiskolákat részesítették előnyben. Az előző éveknek megfelelően idén is a tanulók 80 %-át az első helyen megjelölt középiskolába vették fel.
A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény általános iskolai intézményegységében 51 nyolcadikos jár, 83%-uk gimnáziumban és szakközépiskolában, 12 %-uk szakiskolában folytatja tanulmányait szeptembertől. Három végzősüket vették fel a SZISZKI-ben induló nyelvi előkészítő évfolyamra, és ketten még keresik a helyüket. A tanulók 76%-ának sikerült az első helyen megjelölt középiskolába bekerülni. A gimnáziumba felvett diákok a SZISZKI gimnáziumi osztályába, az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, a budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumba, illetve a Városmajori Gimnáziumba nyertek felvételt. A központi írásbeli felvételin többeknek sikerült 90% felett teljesíteni.

