Ballagás és érettségi

A város két középiskolájában összesen száztíz növendék végez az idén. Mindkét intézményben május 5-én rendezték meg a ballagást, a következő hétfőn, május 7-én pedig megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák.

A Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium három osztályában nyolcvanan fejezik be középiskolai tanulmányaikat – tudtuk meg dr. Horváth Béla igazgatótól. Az írásbelit hetvennyolcan kezdték meg itt, ketten ugyanis az emeltszintű érettségi mellett döntöttek. Aki valamelyik kötelező vagy általa választott tárgyból nem felelt meg a követelményeknek, azaz megbukott, az illető tárgyból nem tehet érettségi vizsgát – akad néhány diák, aki ebbe a helyzetbe került az idén. A szóbeli vizsgák június 18-án kezdődnek.

Az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium tizenkettedik osztályában harmincan végeznek – mondta el Mester Emilné osztályfőnök, hozzátéve, hogy érettségi vizsgát negyvenkilencen tesznek, ugyanis az idén is több alsó osztályos le szeretné tenni az előrehozott érettségit, amelynek feltétele, hogy előzetesen osztályozó vizsgát tegyen a választott tárgyból. Magyarból hárman, matematikából és történelemből pedig ketten-ketten választották az emelt szintű érettségit.

Arra a kérdésünkre, hogy ki hol szeretne tovább tanulni az idei végzősök közül, nem kaptunk konkrét választ. Mint megtudtuk, a jelenlegi felvételi rendszerben minden továbbtanulni szándékozó oda jelentkezik, ahová akar, és később sem kapnak a középfokú oktatási intézmények hivatalos visszajelzést arról, hová vették fel volt növendékeiket. Adataik ennek ellenére lesznek, az osztályfőnököket ugyanis érdekli tanítványaik további sorsa, és megszerzik az információkat egykori tanítványaikról.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák