Nyári ünnep, tizennegyedszer

Mindig akad olyan, aki félrehall vagy félreért valamit, aztán rémhíreket terjeszt. Most is így történhetett, más magyarázat nincs arra, hogy naponta többen is érdeklődnek: lesz-e Summerfest az idén?
- Persze, hogy lesz! – mondja Szigetvári József fesztiváligazgató. Annak ellenére, hogy 2004-től átalakult a pályázati rendszer, és ennek következtében szinte lehetetlen központi támogatáshoz jutni. Szerencsére a százhalombattai önkormányzat fontosnak tartja a fesztivált, és a garantált támogatás mellett a fedezet hiányzó részét céltartalékba helyezte. Ennek köszönhetően lehetőség nyílik a programok biztonságos megrendezésére.

- Úgy tűnik, szűk esztendők következnek, nehéz lesz pályázati úton vagy szponzoroktól támogatást szerezni. Lehetne-e csökkenteni a fesztivál költségeit?
- A Summerfest fajlagos költsége nagyon alacsony, állítom, hogy a legolcsóbb városi rendezvények egyike. A fajlagos költséget úgy számítjuk ki, hogy a rendezvény összköltségét elosztjuk a napok számával. A legnagyobb kiadás a színpad és a lelátó bérlete. Ha a város rendelkezne ezekkel a felszerelésekkel, hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezne. Más módon nem lehet csökkenteni a költségeket, mert nagy a felelősségünk, a Summerfestnek rangja van, ami azt is jelenti, hogy a színvonalat tartani kell.

- Már hozzászoktunk, hogy minden évben augusztus 12-től 22-ig vendégek érkeznek a városba a világ minden tájáról. Mennyire lesz színes a forgatag, jönnek-e olyan országokból, amelyekből eddig nem?
- Annyira nem nagy a világ, hogy minden évben új országok mutatkozhassanak be a fesztiválunkon. Korlátaink is vannak, így az, hogy 550 vendéget tudunk elhelyezni. Mintegy huszonöt ország jelezte vissza részvételi szándékát. Csak néhányat említek: itt lesz Ecquador, Peru, a Fülöp-szigetek, az a columbiai csoport, amelyik két évvel ezelőtt is járt nálunk. Ők egy európai körutat mondtak le a Summerfest kedvéért, ami nem szokványos. Arra törekszünk, hogy olyan kisebbségek is megjelenjenek a fesztiválon, akik ritka, már alig ismert kultúrát képviselnek.

- Lesznek-e új elemek az idei programok között?
- Természetesen, például egészen biztos, hogy a Kodály-évfordulóhoz kapcsolódó rendezvények is lesznek, de nem az a cél, hogy megváltoztassuk a szerkezetet, inkább a már meglévő elemeket tökéletesítjük. Tavaly újdonságként a fogyatékkal élők is szerepet kaptak a rendezvényen, ez idén is így lesz több tartalommal. A szeretetvendégségnek nagy volt a sikere, ezért megismételjük. A programokat koncentráltan a városközpontban, azaz a Szent István téren és a BMK-ban rendezzük, de szeretnénk, ha más városrészekbe is eljutna a fesztiválhangulat, ezért tervezzük, hogy a Summerfest egyik délutánján minden városrészbe elvinnénk valamilyen kulturális programot, lehetőleg olyat, amilyet az ott élők szeretnének. A megvalósításban számítunk a képviselők támogatására, közreműködésére is.

- Azt szokta mondani, hogy amint véget ér a fesztivál, máris megkezdődik a következő szervezése. Mikorra áll össze a pontos program?
- Napokon belül megkezdjük a vendéglátó családok toborzását. Általában száznál több táncost fogadnak be otthonaikba a battaiak, reméljük, az idén is így lesz. Az Utazás Kiállításra már kész ajánlatot viszünk, ezért a végleges program április végére, május elejére elkészül.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák