Elsős lesz a gyerek

  • img

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke többre vinné, mint felmenői – mondta dr. Fazekas István alpolgármester március 12-én, a Pártok Háza dísztermében tartott beiskolázási fórumon. A városi tájékoztatót minden évben megrendezi a Polgármesteri Hivatal annak érdekében, hogy azok a szülők, akiknek gyermeke szeptemberben lép első osztályba, minél alaposabb tájékoztatást kapjanak, és a lehető legjobb döntést hozzák meg.

A fórumon ezúttal a Nevelési Tanácsadó is képviseltette magát. Dr. Kürtiné Nagypataki Judit pszicho-pedagógus arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy az iskolakezdés rendkívül fontos momentum a gyermek életében. Olyan iskolát, osztályt kell választani, ahol képességei kibontakozhatnak, és nemcsak a tagozat fontos, hanem a pedagógus személyisége is, hiszen ha közel tud kerülni a gyermekhez, eredményesebb lesz a közös munka. Arról is beszélt, hogy már első osztályos korban meg kell kezdeni a gyermek felelősségtudatának kialakítását, hogy minél előbb ráébredjen: a kötelezettségeinek neki magának kell eleget tennie, azokat nem háríthatja át senki másra.

Ezt követően az iskolák tájékoztatóit hallgathatták meg az érdeklődők. Megtudhatták, hogy városunkban minden iskolának más a specialitása, mindegyikben más szakterületre helyezik a hangsúlyt. Mind a négy intézményben nagy figyelmet szentelnek a tehetséggondozásnak, emellett a lemaradók felzárkóztatására is gondot fordítanak.
Besenyeiné Kocsis Erikától, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodájának munkatársától megtudtuk, hogy júniusban várhatóan 252 nyolcadikos hagyja el a százhalombattai általános iskolákat. A helyi óvodákból 211-en készülnek első osztályba, emellett – mint minden évben – valószínűleg a következő tanévben is mintegy húsz gyermek érkezik a szomszédos településekről, hogy itt kezdje meg általános iskolai tanulmányait.

A beiratkozást április közepén tartják, addig nyílt napokon kereshetik fel a szülők és a gyerekek az intézményeket. Az Arany János iskolában március 20-án tartották a nyílt napot, a Kőrösiben március 22-én, az Eötvösben március 27-én, az 1-esben pedig március 28-án nyitják meg a kapukat a leendő elsősök és szüleik előtt.
A beiskolázási fórumon az idén a szokásosnál kevesebben vettek részt. Ezt részben az magyarázza, hogy ebben az évben két óvoda saját beiskolázási fórumot szervezett a nagycsoportos gyerekek szülei számára, másrészt a Városi Televízió egyenes adásban közvetítette az eseményt, így azok is hozzájuthattak az információkhoz, akik személyesen nem vettek részt a rendezvényen.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák