Az izgalmas kutatások hozzásegítenek a régi kínai kultúra megismeréséhez, melyek tudatában folyamatosan újra kell értelmezni az ókori Kína történelmét. A feltárás során nagy számban kerültek elő hadtudománnyal kapcsolatos írások, de fegyvereket nem találtak. A sok ezer bambuszcsík részben Szun Pin tizenhat fejezetes han-kori szövegét, a Háború művészetét tartalmazta.

Szun Pin a Hadakozó Fejedelemségek korszakának (Kr.e.403-221) középső szakaszában élt, mikor a fejedelmek politikai megmaradásukért csatároztak. Így a gyermek Szun Pin bizonytalan és veszélyes világban nőtt fel, s mint akkoriban valamennyi fiatal, ő is elhagyta szülőföldjét és a hagyomány szerint a hegyekbe vonult hadművészetet tanulni. Ezt a tudását a valódi harcban gyakorolni nem volt lehetősége (egy akkoriban szokásos büntetés következtében mindkét lábát elvesztette). Elmélettel foglalkozott és megírta tanításait. Egyik kijelentése szerint: „… gyűlölni a háborút, ez a hadsereggel rendelkező uralkodók (legfőbb) eszköze.” Tanítása nem szentenciák felsorolásából áll, hanem valós vagy képzelt párbeszédeken keresztül, többértelmű, tágas és érzékeny képeken, jellegzetes keleti tanmeséken át mutatja be a célravezető hadviselés tudományát.

Lehet-e művészeti megközelítése valaminek, ami olyan romboló, mint a háború? Hisz a művészet mindenképpen építkezést, valamiféle hozzáadást kell, hogy jelentsen. Hogyan gondolkodtak sok ezer évvel ezelőtt abban a világban, ahol mindennaposak voltak a mészárlások, amely ma is a harcművészetek bölcsőjének számít? Ahol - bár mindennaposak voltak az egymás elleni halálos küzdelmek -, olyan törvények, hagyományok szőtték át az élet egész területét, melyek a különös, a keresztényitől oly távoli gondolkodást, szabályrendszert mutatják be. Pacifistáknak ajánlott, militaristáknak kötelező olvasmány!