Józsa András előadásából egy sokak számára nyilván mítoszromboló gondolatot érdemes kiemelni. Lényege, hogy szó sem igaz a hun-magyar legendából. István király, miután legyőzte az ellene támadó Gyula nemzetség seregét, megbízható katonanépet telepített a mostani Vas és Zala megyéből, a Felvidékről és Debrecen környékéről a gyepűk, más szóval a határok védelmére. A székelyek nem megyékbe, hanem katonai székekbe szerveződtek, vezetőik pedig közvetlenül Istvánnak, később a mindenkori királyoknak voltak alárendelve. Így a székek lakói – elsősorban katonák lévén – nem viselték a jobbágyok terheit. A katonai fegyelem volt az a megtartó erő, amely viharos történelmünk századaiban is képes volt összefogni a székelységet.

Dr. Orosz Pál József, a kolozsvári zeneakadémia professzora, a tudományegyetem rendes tanára dalban adott elő egy karácsonyi köszöntőt, amit Lajtha László jegyzett le a gyergyószéki Csomafalván 1914-ben. Beszélt arról a negyvennél több vallási- és egyéb ünnepről, amelyeket a székelyek a mai napig megtartanak. Szólt a sóvidéki népszokásokról és hiedelmekről. Egyebek mellett az András-havi szokásokról, a cselédfogadásról, a szokásos bíróválasztásról. Az advent a székelyek számára készülődést jelent a szentcsalád befogadására. Megtudtuk, a kelták voltak az első gyertyaöntők, a székelyek ősei pedig elsőkként vették át a gyertyaöntés mesterségét, a gyertyagyújtás pedig kezdetben szakrális célokat szolgált. Vízkereszttől kezdődött a farsang, és az azzal járó maskurázás (alakoskodás), ami húshagyó keddig tartott. Akkor temették el sírás-rívás közepette Illyést, egy bábut, a farsangi mulatságok jelképét.

Az tudós és színes előadások között a Bara Együttes zenéje és a Forrás táncbetétei emelték a hangulatot, sőt, farsang lévén, forralt bort is mértek a rendezvényen.