Erős felütéssel kezdte az évet a Barátság Művelődési Központ Galériája: az angol drámaíró halálának 390. évfordulójára összeállított tárlat látogatott el a városunkba. A neves, kortárs alkotók – festők, szobrászok, grafikusok – műveit Shakespeare életének különféle momentumai ihlették. Erőteljes festmény idézi fel királydrámáit, lágy rajzolatú rézkarc illusztrál szonetteket, viharos grafika reflektál egy-egy idézetre vagy ötletes alkotások elevenítik fel a Globe Színház világát.
Az egész kiállítás színesen és gazdagon kavarog, akár egy Shakespeare-mű. A kiállítást friss, költői gondolataival Véghelyi Balázs nyitotta meg: „Alapvetőn erről van itt szó: a Shakespeare-i glóbusz önkéntelen hatásáról a képzőművészetre. Olyan bővizű forráshoz járultak a művészek, amely – a képzelet szelétől hajtva – áradó sodrást biztosított számukra az új vizek felé … ez a bővizű forrás nem más, mint William Shakespeare, az új vizek pedig körülöttünk láthatók, és arra várnak, hogy megmártózzunk bennük.”
Ilyen kezdés után reményteljesen nézhetünk a BMK 2007. évi kiállításai elé. Először is új nevet kapott az emeleti kiállító tér: Benta Art Galériaként várja az idén látogatóit. Legközelebb új anyaggal január 21-én, amikor a SZAK Stúdió tagjai mutatják be legfrissebb alkotásaikat. A BMK Galéria nevet pedig az előtéri terület örökölte meg, itt láthatjuk január 24-ig a helyi gyerek rajzszakkör, a Paletta tanulóinak munkáit, majd 27-én 17 órától mindkét területet XX. századi kolozsvári képzőművészek művei töltik meg.
A további tervekről Nagy Rozáliától kaptunk információt, melyek közül egyelőre csak néhány biztosra vehető, nagyobb kiállításra hívjuk fel figyelmüket: a BMK Galériában februárban Elekes Gyula tűzzománcait, áprilisban Gudovics Vera festményeit ismerhetjük meg. Márciusban „Nőművészet” címmel lesz látható egy tárlat az emeleti Benta Art Galériában, míg az előtérben érdi képzőművészek mutatkoznak be. A Víz Világnapja alkalmából a SZÁKOM pályázatára érkezett anyagot nézhetik meg az érdeklődők. Találkozhatunk az év során a nyári táborokban készült munkákkal, és kiállítják műveiket a Látás Iskolája diákjai is. Tehát amire bizton számíthatunk: nézni, gyönyörködni való tárlatok várják egész évben az érdeklődőket a Barátság Művelődési Központban.





