Veszélyben a Pesovár Ferenc iskola

Az alapfokú művészetoktatási intézményt 2003-ban alapították, miután felszámolták városunkban a Művészeti Iskola néptánc-tagozatát. A tanintézetben mintegy ötszáz növendék tanul néptáncot, és Százhalombatta mellett három településen, Érden, Diósdon valamint Ercsiben működnek kihelyezett tagozatai. Kezdetben úgy tűnt, az iskola elláthatja feladatát, hiszen az alakulás esztendejében az éves, egy főre eső támogatás összege hatvannyolcezer forint volt – tájékoztatta lapunkat Szigetvári József, a tanintézet igazgatója.

A következő tanévben viszont már kilencezer forinttal csökkentette a kormány a normatív támogatás összegét. Akkor az iskola vezetése – a szülőkkel is egyetértve – megemelte az egy növendékre eső térítés összegét. Másrészt három település önkormányzata 300-500 ezer forintos támogatást biztosított a tanintézetnek. Az akkor még jelképes összeg is nagy segítséget jelentett az anyagi gondokkal küszködő iskolának.

Ezzel még nem ért véget a Pesovár Ferenc iskola kálváriája. A következő tanévben ugyanis újból megkísérelték csökkenteni a normatív támogatás összegét. Talán a szakmai szervezetek összefogásának, talán a választások közelségének köszönhetően a szaktárca nem tette meg az újabb, drasztikus lépést. Ám 2006-ban, a Parlament decemberi ülésének költségvetési vitáját követően már drámai döntés született a támogatás további csökkentéséről, amelyet két lépcsőben hajtanak majd végre. Ebben a tanévben ötvenezerre, szeptembertől pedig negyvenezerre csökkentik majd a normatív támogatást. Ez a kezdetihez képest mintegy 40%-os megvonást jelent, miközben az infláció, így az iskola fenntartásához szükséges költségek is folyamatosan növekednek. A művészeti oktatási intézmények kiszámíthatóságát, tervezhetőségét az is veszélyezteti, hogy a „karcsúsítást” két alkalommal is tanév közben hajtották végre. A kátyúból való kivezető út egyike, a tandíj bevezetése, és annak drasztikus emelése járhatatlan, mert ez a lépés egyben az esélyegyenlőség elvét sértené. Vannak szülők ugyanis, akik könnyen kifizethetnék az emelt tandíjat, a növendékek többsége viszont végleg búcsút vehetne a művészeti oktatástól. A másik – talán járhatóbb út – a négy település önkormányzatának nagyobb mértékű pénzügyi támogatása lenne.

Szigetvári József lapzártánkig két település polgármesterével tárgyalt, és mindketten megoldandó feladatnak tekintették a kérdést. Bízzunk hát a települések képviselő-testületének segítni akarásában és jóindulatában.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák