Ünnepi szentmisével kezdődött a második Ökumenikus Adventi Találkozások című rendezvénysorozat, amely december 3-9-e között zajlott a Szent István, a református és az ortodox templomban. A vallási szertartások és a kulturális programok összhangban, egyensúlyban voltak. Bár városunkban nincs templomuk, szertartásaikkal és rendezvényeikkel az evangélikusok is képviseltették magukat.
A december 3-i szentmise – színházi szakszóval élve – teltházas volt, mert a családok gyermekeikkel együtt vonultak a templomba, ahol előrehozott Mikulásünnepséget is tartottak. Mise után Kubasek János, a földrajzi múzeum igazgatója megnyitotta Domonkos Béla plakett-kiállítását. Este ökumenikus imát tartottak a református templomban, utána Ittzés István evangélikus lelkész köszöntötte a hívőket a Szent István templom előtt, majd sor került az ünnepélyes gyertyagyújtásra.
A következő három napon, a „Nyitott kapuk” rendezvényeken a négy egyházközség mutatkozott be. Bár az ortodoxok a Juliánusz-naptár szerint számítják az adventet és a karácsonyt, készségesen bemutatták jellegzetes szertartásaikat és szokásaikat, a gyermekek pedig a betlehemezésüket. December 6-án a katolikusok mutatkoztak be a Szent István templomban, inkább kulturális értékeikkel. Levetítették – egyebek mellett – az „Utolsó bátéi táltos” című videofilmet, amelyet a szerző, Mitták Ferenc Poroszlai Ildikó emlékének ajánlott. Gondok adódtak ugyan a hangosítással, de osztatlan sikert aratott a képanyag, amit Würth Pál készített.
A felekezetek példaképeit mutatták be december 7-én a református templomban: a mártírhalált halt Boldog Salkaházi Sárát, akit a nyilasok zsidó gyámolítottjaival együtt a Dunába lőttek, a hétkötetes, hányatott sorsú evangélikus diakonisszát, Túrmezei Erzsébetet, az ortodox Szent Szávát, aki egyebek mellett megalapította a középkorban a szerb iskolarendszert és a református, bibliafordító Károli Gáspárt.
A december 8-i Ifjúsági találkozón bemutatták Charles Dickens Karácsonyi ének című műve dramatizált változatát. Fellépett három meghívott székelyudvarhelyi együttes, a százharmincöt éve alakult Székely Dalárda, az Alla breve Ifjúsági Vegyes Kar, és a Koala Band rock-zenekar, utóbbi a plébánia épületének belső udvarán. A következő nap koradélután karácsonyi ajándékvásárt szerveztek, és este került sor az ünnepi koncertre. Az udvarhelyi együttesek mellett fellépett az érdi Evangélikus Egyházközség Énekkara, a szerb Knez Lazar Egyházi Kórus, a Con spirito Leánykar, a Szent István Kórus és a Kolping Ifjúsági Énekkar.









