Összehangoltan a rendvédelemért

  • img

Hét taggal Önkormányzati Rendészeti Munkacsoport alakult Százhalombattán március 7-én. A testület célja a többi között, hogy hatékonyan segítse a nagyrendezvények lebonyolítását – kiemelten figyelve a parkolásra –, illetve javítsa a közlekedés- és a közbiztonságot.

A munkacsoport elnöke Török Sándor alpolgármester, további tagjai dr. Mihály István biztonsági tanácsadó, ny. rendőr vezérőrnagy, Szalai Attila szakbizottsági elnök, a polgárőrség vezetője, Lagojda Sándor rendőr százados, őrsparancsnok, Kecskés Zsolt védelmi referens, Majerszki János a közterület-felügyeleti csoport vezetője és Horváth Kristóf lakossági kapcsolattartó, a Polgármesteri Hivatal PR munkatársa. Az ÖRMCS szükség szerint, de legalább havonta egyszer ülésezik.


Török Sándor arról tájékoztatott, hogy azért is indokolt volt a munkacsoport létrehozása, mert több olyan eset történt a városban – köztéri rongálás, hangoskodó csoportok, szabálytalan parkolás, gyorshajtás –, amik irritálják a lakosságot. Szeretnék megőrizi, illetve erősíteni az országos átlagnál jobb közbiztonsági helyzetet – tette hozzá. A cél, hogy a növekedjen a lakosság biztonságérzete, annak nyomán, hogy visszaszorítják az említett eseteket.

A csoport hatékonyan tud intézkedni a megelőzés érdekében azáltal, hogy összehangolja a tagszervezetek tevékenységét, illetve, hogy átláthatóan kezelni az beérkező információkat.

Határoztak arról, hogy eseménynaptárat állítanak össze a sportegyesületek, a civil szervezetek és az oktatási intézményektől kért adok alapján, hogy mindig kellő létszámmal tudják biztosítani a rendezvényeket.

Figyelemmel kísérik a közösségi médiát is, hogy ezen felületekről is értesüljenek a lakosságot foglalkoztató problémákról. Török Sándor hangsúlyozta, hogy egy bűneset, vagy a város nyugalmát zavaró jelenség esetén nem a posztolás, a hergelés, főleg nem az önbíráskodásra való buzdítás, hanem a mielőbbi rendőrségi bejelentés a megoldás. Ez azért is fontos, mert sokszor torzult információk kerülnek ki az oldalakra, amik megtévesztik és hergelik a közösséget.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy eredményesen dolgozik majd az ÖRMCS, amiben nagy segítségükre lesz dr. Mihály István.


Dr. Mihály István volt Pest megyei rendőrfőkapitány kérdésünkre elmondta, hogy szívesen tett eleget Vezér Mihály polgármester felkérésének, mert úgy érzi, hogy több évtizedes tapasztalatával eredményesen tudja támogatni a csoport munkáját.

Szólt arról is, hogy az ÖRMCS megalakulásával lehetőség nyílik a társszervek együttműködésére, információcserére, közös gondolkodásra, annak érdekében, hogy javuljon a közbiztonság, illetve a lakosság szubjektív biztonságérzete. A célok elérése érdekében kijelölték a szükséges irányokat az alakuló ülésen.

Az eseménynaptár összeállítása mellett kiemelte, hogy megfelelően tájékoztatni kell majd a lakosságot a szigorodó, fix telepítésű sebességellenőrzéssel kapcsolatban.

A biztonsági tanácsadó véleménye szerint nyugodt és kiegyensúlyozott a közbiztonság Százhalombattán, a most megalakult szervezet is azért dolgozik, hogy ez így maradjon, illetve javuljon.


Szalai Attila kiemelte a rendezvényekkel kapcsolatos egyeztetés szükségességét. Példaként említette, hogy a polgárőrség irányította a parkolást egy városi uszodai versenynél, azonban nem tudtak arról, hogy ezzel egy időben diákolimpiai bajnokság is van a szomszédos kosárcsarnokban. Kaotikus helyzet alakult ki emiatt, ami elkerülhető lett volna, ha előzetes értesítés alapján több polgárőr biztosította volna a helyszínt.  A parkolás egyébként is nehézkes ezen a területen, a sportesemények idején pedig különösen, ezért kívánatos, hogy a szervezők előre jelezzék az ide érkező kluboknak, hogy a versenyzőket szállító buszok a BKK mögött várakozzanak.


Lagojda Sándor örömét fejezte ki, hogy megalakult a munkacsoport, ami segíti a gyorsabb információáramlást, így az intézkedések mielőbbi megkezdését. Hangsúlyozta, hogy kiváló az együttműködés a rendszeres támogató Önkormányzattal, csakúgy mint a polgárőrséggel, ami nyomán több járőrszolgálatot és közúti ellenőrzést tudnak szervezni. Nagyon hasznos a gyakori sebességmérés, mert arra ösztönzi a vezetőket, hogy mindenkor tartsák be a megengedett határt. Hozzátette, nem a büntetés, hanem a közlekedésbiztonság fokozása a cél.

Egyre több fiatalt érint a kábítószer-fogyasztás, aminek visszaszorítása nagyon fontos feladat. Egyre hatékonyabb és olcsóbb szerekhez lehet hozzájutni, amik tönkreteszik a használó egészségét, végül pedig akár öngyilkosságba is menekülhet a súlyos depresszióval küzdő áldozat.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák