A kulturális tárca és az Önkormányzat emlékoklevéllel, műsorral és vacsorával köszöntött huszonhat jubiláló százhalombattai párt a Házasság Hete országos rendezvénysorozat keretében a kulturális központban, február 14-én. Vezér Mihály polgármester a házasság intézményének és a családi közösségek nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta beszédében. A házastársak – egy nemrég frigyre lépett pár mellett – az 5 éves évfordulótól egészen az 55 együtt töltött évet ünnepelték.
Az eseményen jelen volt többek között Simon Gellért kulturális miniszteri kabinetfőnök – a betegség miatt távollévő Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter képviseletében –, Kardosné Gyurkó Katalin kulturális miniszteri biztos, Bóna Zoltán és dr. Aradszki András országgyűlési képviselők, Csapó Gábor az Érdi Szakképzési Centrum kancellárja, Nagy Balázs alpolgármester, illetve Lukács Bernadett önkormányzati képviselő.
Az est hangulatát a Forrás Néptáncegyüttes előadása és Nagy Péter János színművész szavalata tette meghittebbé. Az egyházak részéről Arany Ferenc katolikus plébános és Sárosi Mária református lelkész mondott áldást.
Simon Gellért miniszteri kabinetfőnök köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a házasság –, amelyben egy férfi és egy nő megpecsételi az egymás felé irányuló szeretetüket– a gyermekvállalás és a családalapítás iránti elköteleződés kifejezése is.
Hangsúlyozta, hogy "Magyarország kormánya – a családok támogatásának részeként – a házasság intézményét is támogatja és megvédi", ugyanis csak erre alapozva lehet biztosítani a nemzet fennmaradását. A család, a társadalom alapköve révén lehet generációkon keresztül átörökíteni a közös értékeket, az anyanyelvet, a kultúrát, a hitet, a hazaszeretet és a nemzettudatot.
A kormány történelmi kötelessége megvédeni, támogatni és értéken kezelni a házasság szentségét, illetve család intézményét.
Örömét fejezte ki, hogy olyan párokat is köszönthet, amelyek szinte egész életüket együtt élték le, példájukkal bizonyítva azt, hogy a társ melletti elköteleződés a "legjobb tartós befektetésnek számít a közös jövőbe". A felek lehetőségei és ereje megsokszorozódik, az élet nehézségeivel könnyebb megbirkózni, ha nincsenek egyedül; "kevés felemelőbb érzés van annál, mintsem együtt küzdeni, egymásért tenni és örülni az összetartozásban" – fogalmazott Simon Gellért. "Jobban boldogul kettő, mint egy. Fáradozásuknak szép eredménye van, mert ha elesnek, fel tudják segíteni egymást" – idézte a Bibliából az ószövetségi Prédikátor könyvét.
Vezér Mihály polgármester a többi között szólt arról, hogy a fogyasztói társadalmakra egyre inkább jellemző a "mának való élés" és az önző szemléletmód, ami nagy nyomást helyez a személyiségükben még fejlődő fiatalokra. A kitettség elleni védelemben fontos szerep hárul a szülői házra, az oktatási intézményekre, az államra és az önkormányzatokra. "Kollektív felelősségünk, az hogy a felnövekvő generáció valódi értékek mentén élje az életét, és hazaszerető, hasznos tagja legyen a társadalomnak". A tartós, évezredes együttélési normák megalapozottak a mai napig, figyelni kell azonban arra, hogy a társadalom ne hajoljon el semmilyen deviancia irányába.
Meg kell állítani a népességfogyást, aminek fontos eszköze a család, amely őszinte légkörben tudja átörökíteni az évszázados kulturális és erkölcsi értékeket. A keresztény kultúrában nagy társadalmi elismerés és elfogadottság övezi a házasság intézményét, amit szükséges megőrizni.
Lehetnek nehézségek az együttélés során, ezért nagyon fontos, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánuljon a családon belüli tolerancia, megértés, konszenzuskeresés, ami gyakran a tagok kölcsönös áldozatvállalását igényli.
Vezér Mihály beszélt arról is, hogy büszkeségre ad okot a magas, 1,7 -es százhalombattai reprodukciós ráta, ami bár nem éri el a kívánatos szintet, mégis példaértékű, szemben az általánosan jellemző 1,1, 1,2-es nyugat- és közép európai értékkel. Általánosan elmondható a jóléti társadalmakról, hogy alacsony a gyermekvállalási kedv, ami főként az instabil házassági kapcsolatokra vezethető vissza. A trend megfordításához társadalmi összefogás szükséges, ennek részeként – példát mutatva, illetve hitet téve az elköteleződés mellett – örvendetes, hogy a város otthont adhat az egyik Házasság Hete rendezvénynek. Olyan közéleti ismertségnek örvendő párokat hívtak meg az ünnepségre, amelyek példás családi életet élnek – tette hozzá a polgármester.
Nagy Balázs alpolgármester az ünnepi vacsora előtt köszöntötte a párokat, hangsúlyozva, hogy a harmonikus életközösséghez elengedhetetlen a szeretet, a hűség és a megbocsátás, amik segítenek a nehézségek leküzdésében. A pároknak azt kívánta, hogy még hosszú éveken át élvezhessék egymás társaságát.
"Ha van, akit szeretünk és van, aki viszontszeret minket, és talán van egészség is, akkor a Jóisten nagyjából mindent megadott ahhoz, hogy boldog, felelősségteljes és tiszta életet élhessünk" – fogalmazott Nagy Balázs.
Kardosné Gyurkó Katalin a sajtónak elmondta, elengedhetetlen, hogy a mai világban felmutassuk a körülöttünk lévő értékeket, így az ünnepségen résztvevő, akár az 50, 55 éve együtt élő házaspárok példáját is. Ezek az alkalmak megerősítik a párokat, egyúttal másokat is bátorítanak az elköteleződésre. A házasságban több gyermek születik, és "az elköteleződés a családalapítást, magát a tartalmas életet jelenti – ezt láttuk most" – hangsúlyozta a miniszteri biztos.
Arany Ferenc katolikus plébános Isten áldását kérte a párokra, hogy feltétel nélkül tudjanak ragaszkodni egymáshoz. "Tedd erőssé a kezüket, amellyel egymás kezét fogják, tedd gyöngéddé a szívüket, amelyben egymást hordozzák. Tedd egyenessé a gondolataikat és tetteiket, amelyekkel egymást gyarapítják. Tedd házasságukat példává a felnövekvő nemzedék számára. Vezesd őket Uram, hogy mindig az általad kijelölt úton járjanak. Bátorítsd őket, hogy hozzád és egymáshoz mindhaláig hűségesek maradjanak, s majdan elkérhessék tőled az élet koronáját."
Sárosi Mária református lelkész Pál apostol filippiekhez írt leveléből idézve, illetve az ószövetségi ároni-áldással köszöntötte az ünneplőket: "Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban."
"Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!" (4Móz 6,24-26)
A Házasság Hete kezdeményezés Angliából indult el 1997-ben, azzal a céllal, hogy a házasság és a család fontosságára irányítsa a figyelmet. Magyarországon – számos település, közösség részvételével – 2008 óta rendezik meg a programsorozatot a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A mozgalomhoz nagy számban csatlakoztak hazai és nemzetközileg ismert közéleti személyiségek.