Kulturális pezsgés a könyvtárban

  • img

A Hamvas Béla Városi Könyvtár is elkészítette összefoglalóját a 2024-es évről. Könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, diavetítések, koncertek és kiállítások, megemlékezések és előadások mellett, óvodai, általános és középiskolai csoportok, valamint a gondozóház időseinek szervezett látogatások is gazdagították a könyvtár mindennapjait.

Az állománygondozás az elsőszámú feladata az intézménynek. Sokan talán nem is gondolnak bele, mennyi könyvet mozgatnak meg a könyvtárosok. Hogy elférjenek az új beszerzéseknek, sok könyv a raktárba kerül, ahonnan a könyvtárosok kérésre felhozzák. Jó tudni, hogy a hbvk.hu honlapon keresztül elérhető a katalógus, és benne a könyvtár teljes választéka. Az állománybővítéshez hozzájárulnak a látogatók is, akik beviszik jó állapotú könyveiket. Széles választékot kínál a könyvtár folyóiratokból is, melyek egy részét előfizetés útján, mást NKA támogatás keretében, néhányat magánszemélyek felajánlása révén biztosít. Újdonság, hogy a könyvtár lehetőséget biztosít az Arcanum Digitális Tudománytár ingyenes elérésére.


A könyvbemutatók során elsősorban helyi, illetve környékbeli szerzőkkel találkozhattak az érdeklődők: Baka Györgyi verseskötetet, Tőke István történelmi regényt, Nagy-Rakita Melinda krimit, Gál Zsuzsa ugyancsak verseskötetet, Vittinger László egy maffiatörténetet, Cserni András fantasyt, Fazekas István interjúkötetet, Glashütter Melinda és Bognár Roman pedagógiai-pszichológiai témájú könyvet mutatott be. Számos előadót látott vendégül a könyvtár előadóterme, a gyerek- és a felnőttkönyvtári tér is. Szécsi András, asztrológus Hamvas Béla és a csillagok kapcsolatáról, Szomoru Miklós, kertész a tavaszi feladatokról, Szeifertné Tóth Erika utazásairól, Weiner Sennyey Tibor a közelmúltban megjelent A méhészet művészete című könyve kapcsán tartott előadást. Az országos könyvtári rendezvény, az Internetfiesta keretében találkozott Szathmáriné Berczi Doloresz, rendőrszázados a meghívott diákokkal, akikkel az internet veszélyeiről beszélgetett. Vigh Judit Márta évről évre kedves verseiből összeállított műsorral lép fel a nagyszámú érdeklődő közönség előtt. Görög Ibolya, protokoll-szakember a Szekeres József Rendezvényközpontban a könyvtárosok meghívására tartott előadást.


Hagyományteremtő szándékkal második éve rendezett a könyvtár adventi programot december első felében. A könyvtárosok felolvasással, beszélgetéssel emlékeztek meg Moldova György születésének 90. évfordulójáról.


A 2024 évi kiállítások sorában kiemelkedik az év elején megrendezett dupla Márton Béla tárlat, ahol magángyűjteményekből felajánlott festményeket láthatott a közönség. A második kiállításon az eladásra kínált művek szerepeltek, illetve az egyik festmény már a megnyitón megvásárolta egy gyűjtő. Az év többi részében domináltak az illusztrátorok: Gyólai Gabriella, Herbszt László, Takács Mari, Szegedi Katalin alkotásait ismerhették meg a látogatók. Telegdi Ágnes meseíró és természetfotós gazdag programsorozattal – 2 kiállítás, vetítés, beszélgetés – is színesítette a könyvtár életét. Bemutatkozott Urbán Péter, akinek képei az alkotóvá válásról meséltek.


Két alkalommal adott koncertet a FeZenBa zenekar 2024-ben: nyáron a Babérliget Olvasóudvarban, ősszel a gyerekkönyvtárban, a Felhőjárók mozdulatszínházzal együtt.


A rendszeres óvodai és iskolai csoportok mellett a tavalyi évben négy alkalommal idősek is látogattak szervezett keretek között a könyvtárba. A Városi Családsegítő és Gondozási Központ csapatát óriás társasjátékkal, beszélgetésekkel, korosztályuknak és érdeklődésüknek megfelelő programokkal várták a könyvtár munkatársai. A kapcsolat az idén is folytatódik.


Örömmel fogadta be a könyvtár a Születés Hete rendezvénysorozatot, amit a szervezők idén tavasszal is meg kívánnak rendezni. Egyre többen fedezik fel a könyvtár tereit, mint lehetséges közösségi helyszínt: Beszélő babakezek klub, iskolai felkészítő, sakkfoglalkozások, társasjáték-klub, versműhely zajlott a tavalyi évben, sokan tartanak korrepetálást a könyvtár nyugodt légkörében. Ezek egy része folytatódik, és újabb programok is indulnak 2025-ben. A könyvtári alapítvány által rendbe hozott előadóterem adottságai is egyre több bérlőt vonzanak.


A 2024-es Battai Könyvünnep a hagyományos "Dobj el mindent, és olvass!" akcióval indult a Szent István téren. A közös olvasás végén Házi Tamás tanítványai, a Batta Balett táncosai adtak műsort. A program a gyerekkönyvtárban folytatódott a Bodza Meseműhely, majd az Álomzug Társulás produkciójával. A könyvünnep keretében mutatta be első – Nem beszélünk

róla című – ifjúsági regényét Solti Gyöngyi, az Arany János gimnázium tanára. A napot fergeteges hangulatú mesekocsma koronázta.


A Százhalombattai Könyvtárért Alapítvány által szervezett Borest, kétségkívül a könyvtár legnépszerűbb rendezvénye, aminek – a szórakozás mellett – az alapítvány támogatása a célja. A csapatok a könyvtárosok által összeállított nyomozós játékban mérhették össze leleményességüket és fürgeségüket. Az estet tombolasorsolás zárta, aminek keretében több, mint száz – helyi és környékbeli vállalkozások és magánemberek által felajánlott – nyeremény talált gazdára. Három fődíjat sorsoltak: három romantikus, belföldi üdülést.


A gyerekkönyvtár több, mint 200 eseményről számolhat be az elmúlt évből. Ennek jelentős része óvodai és iskolai csoportoknak tartott könyvtári foglalkozás. Ezek mellett számtalan rendszeres és alkalmi program zajlik a részlegen: családi mesedélutánok, szünidei mesenapok és táborok, koncertek, kalandpálya, rajzpályázat, kiállítás. Hosszú idő után, ismét tartottak óvodás korosztály számára is nyári mesehetet, és a tavalyi siker után, idén is rendeztek helytörténeti olvasótábort a 12+ korosztály számára. Családi buszos kirándulást szerveztek a Budakeszi Vadasparkba és a dunaújvárosi Papírtörténeti Múzeumba. Idén márciusban a Pénzmúzeumba, a tavaszi szünetben a Fűvészkertbe terveznek szervezett utat.


Kovács Marianna – aki 30 éven át dolgozott a könyvtárban, az utóbbi 10 évben intézményvezetőként – megkezdte nyugdíjaztatását, egyelőre felmentési idejét tölti. Az új könyvtárvezetőt – a tervek szerint – augusztusban nevezi ki a fenntartó Önkormányzat, addig az eddigi helyettes, Paulusz Katalin látja el a könyvtárvezetői feladatokat.

Mindeközben az intézmény új kollégáját keresi: informatikus-könyvtáros végzettséggel várják a jelentkezőket a felnőttkönyvtárosi státuszra.


A könyvtár 2025-ben is várja az olvasókat a szokásos nyitvatartási rend szerint, bővült szolgáltatásokkal, megváltozott szolgáltatási díjakkal. Ezekről a könyvtárban, vagy annak honlapján –http://www.hbvk.hu – lehet bővebb információt találni. Érdemes csatlakozni a könyvtár oldalához a Facebookon is, ahol a programokról, különböző aktualitásokról, szolgáltatásokról és az irodalomról találhatnak érdekes tartalmakat a követők!

Ani

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás