Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 30-án tartotta az idei év első ülését. A napirendek sorában a legjelentősebb a 2025. évi költségvetési rendelet megalkotása és az ezzel összefüggő döntések meghozatala volt.
Vezér Mihály polgármester köszöntötte a Képviselő-testületet, és ismertette az ülés munkaprogramját. Sürgősségi indítványként elfogadták a Pénzügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság személyi összetételére vonatkozó változtatást.
A napirend előtti képviselői hozzászólások során Szalai Attila boldog új évet és jó munkát kívánt minden megjelentnek, az év első testületi ülésén. Ismertette, hogy a Soczó Ádám gyógyulásának segítésére rendezett jótékonysági focitornán – nagy örömére – közel 40 csapat vett részt. A százhalombattai nevezők nagyon jól szerepeltek, és jó hír, hogy hosszú idő után, megint van női futballcsapatunk, amely szintén nagyon jó eredményt ért el a tornán. Majd az Óvárosi Kolbász és Hurkatöltő - hagyományteremtő - rendezvényre invitált meg mindenkit, ahol a készlet erejéig kóstolóval várnak nagy szeretettel minden kedves érdeklődőt.
Lukács Bernadett arról tájékoztatott, hogy január 29-ig minden képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát, amelyeket a Pénzügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság nyilvántartásba is vett. Örömmel értesült arról, hogy a KÖBÜKI tehetséggondozó tanári ösztöndíjpályázaton két százhalombattai pedagógus is díjazott lett. Szeretettel gratulált Miákits-Tímár Zsuzsanna (Arany János Iskola) és Ávéd-Brezánszky Ágnes (Alapfokú Művészeti Iskola) tanárnőknek. Munkájukhoz további sok sikert és jó egészséget kívánt.
A Képviselő-testület számos napirendi pontot tárgyalt, amely során egyhangúlag fogadta el az idei költségvetési rendelet.
Az Önkormányzat számára különösen fontos a Százhalombattán élő kisgyermekek testi épségének megóvása. Az agyhártyagyulladás és a rotavírus elleni védőoltásokat továbbra is térítésmentesen biztosítja a városban élő, százhalombattai lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen itt élő, érintett korosztályok számára.
A prevenció fontosságát szem előtt tartva, az Önkormányzat a továbbiakban is ingyenesen biztosítja a szemészeti és ortopédia szűrővizsgálatok elvégzését az óvodáskorú gyerekek számára.
Számos százhalombattai civil szervezetnek nyújt az idén is támogatást a város, a többi között sportszervezeteknek, alapítványoknak, nyugdíjas kluboknak, egyházaknak és nemzetiségi önkormányzatoknak.
A támogatottak között van a Battai Életmód Klub, a Sírius Állat- és Természetvédő Alapítvány, a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, a SZIKE, a Szülők Fóruma Egyesület, a Mozdulat és Forma Bt., a FERRY Révhajózási Kft., a Százhalombattai Rendőrőrs, a Százhalombattai Polgárőr Szervezet.
A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is támogatja az Önkormányzat a Magyarok Öröksége Alapítványt, a Sérültekért Alapítványt, a Gondoskodás 2000 Ápolási Szolgáltató és Oktatási Kft tevékenységét, valamint a Magyar Vöröskereszt Pest Vármegyei Szervezetét.
A százhalombattai lakosok több éve ingyen használják a Csónakház zöld felületét különböző családi eseményekhez, sport rendezvényekhez, szabadidős programokhoz, annak köszönhetően, hogy az önkormányzat a SZEBA Kft. részére támogatást nyújt.
Elfogadták az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanvagyon kezelésével kapcsolatosan a SZÁKOM Nonprofit Kft-vel kötendő megállapodást.
Az egészségügyi alapellátás keretében elfogadta a Képviselő-testület a "háziorvosi modellprogram" tapasztalatairól szóló tájékoztatást, mely egyedülálló háziorvos utánpótlási programot több éve indított el városunkban.
A Pénzügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság nem képviselő tagjának, Zdenkó Judit lemondása miatt a Képviselő-testület új tagot választott Szabó Krisztián személyében. A vonatkozó jogszabályi előírás értelmében a megválasztott bizottsági tag a választását követően a Képviselő-testület előtt tesz esküt, és erről okmányt ír alá. Az ülésen Szabó Krisztián letette az esküt, és aláírta az esküokmányt.
Zárt ülés keretében döntöttek az egészségügyi szakellátásról, valamint a sportcsarnok fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről. (Forrás: battanet)
Vezér Mihály polgármester a sajtónak elmondta, stabil, biztonságos gazdálkodás valósulhat meg a költségvetés által, amely fejlesztésekhez is biztosít forrást. Az Idősek Gondozóházának új részlege előrehaladott fázisban lesz év végére. A Városi Sportcsarnok teljes átépítése – az uniós közbeszerzés zárulásától függően – elkezdődhet nyáron; mindkét nagyberuházást saját erőből tudja finanszírozni az Önkormányzat.
Reményét fejezte ki, hogy kompenzálni tudják a költségvetésből azokat többlet kiadásokat, amelyek a kedvezőtlen gazdasági folyamatok nyomán felléphetnek a családoknál és a városi intézményeknél.
Bizonytalan tényező idén az iparűzési adóbevétel teljesülése az új típusú központi elvonás miatt, aminek lényege, hogy a tavalyi bevétel feletti összeg egy járási fejlesztési alapba kerül, így a többlet nem maradhat a városnál. Az Önkormányzat megfelelő tartalék képzésével teremti meg a biztonságos gazdálkodás feltételeit. Némileg visszafogottabb lesz az önként vállalt feladatok köre – tette hozzá Vezér Mihály.
Török Sándor alpolgármester szerint nagyon pozitív, hogy egyhangúlag fogadta el a Képviselő-testület a város működését garantáltan biztosító költségvetést, amelyből most kevesebb forrás jut a nagyon sok "extra feladatra". Bár némileg csökkent az állami szolidaritási hozzájárulási adóelvonás mértéke, azonban így is közel 3,3 milliárd forintot tesz ki.
Török Sándor úgy véli, hogy a többlet iparűzési adó elvonása fékezi a gazdasági fejlődést, mert nem ösztönzi a településeket újabb beruházások befogadására.
Valamennyi szakbizottság részletesen tárgyalt a költségvetésről.
Lukács Bernadett a Pénzügy, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke arról tájékoztatott, hogy az idei költségvetési rendelet megalkotása során 45 határozati javaslatról, valamint 20 külön beadványról tárgyaltak. Hozzátette, takarékos tervezetet fogadott el a Képviselő-testület, azonban reményei szerint lehetőség lesz módosításra a bevételek teljesülésének függvényében.
Szalai Attila az Ifjúsági, Sport, Közrendi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a szolidaritási hozzájárulási adóelvonás súlyosan érinti a költségvetést. Sok területen szükséges volt a források csökkentésére, azonban az alapvető működési feladatokat ez nem érinti.
Elmondta, hogy számos civil szervezeti – köztük sportegyesületi – kérelem érkezett, nem volt olyan igény, amit valamilyen mértékben ne támogattak volna.
A Városi Sportcsarnok teljes felújítása kapcsán szólt arról, hogy az alapszerkezet nagyon jó állapotban van, e köré épülhet az új külső héj, illetve szükséges a közművek fejlesztése.
Szabó Attila a Műszaki, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke szerint jó szívvel vállalható költségvetés született, amit óvatos tervezést tükröz az egyelőre bizonytalan bevételi oldal miatt. Elsődleges szempont, hogy a megszokott magas színvonalon működjenek a közszolgáltatások, de a lehetőségekhez mérten – általánosan a tavalyi szinten – forrást biztosítnak a különböző civil szervezetek számára is.
A tankerület jelzése, illetve a szakbizottság javaslat alapján módosult az Eötvös és a Kőrösi iskola körzethatára.
Óvárosi fejlesztéseket is tartalmaz az idei költségvetés – tájékoztatott Szabó Gábor, a településrész képviselője. Pótolva a tavalyi ígéretet, szilárd burkolatot kap a Bulcsú utca még az első félévben, illetve több más útfelújítás is várható.
Szólt arról is, hogy a vízi közmű vagyon felújítási kiadásai között szerepel a Szabadság úti gépház rekonstrukciója.
Pénzügyi forrást különítettek el a Zenálkó Etel közösségi ház ingyenes használatára, bérleti díjaira. Az intézményt működtető Korshak Kft. költségvetésében pedig biztosították a fedezetet a ház működési és fejlesztési kiadásra.
Rendelkezésre áll továbbá a szükséges forrás a Szent László út 17 sz. alatti épületegyüttes, illetve az óvárosi központ működéséhez, valamint idén is támogatja az Önkormányzat a komp üzemelését.
A képviselő javaslatára – a tervezett három helyett –, továbbra is összesen négy millió forint működési támogatásra számíthatnak az egyházak.
Az Önkormányzat idén is kiemelt figyelmet fordít az egészségmegőrzésre – hangsúlyozta Horváth Júlia Petra képviselő. Továbbra is ingyenes lesz a battai gyermekek részére a rotavírus és az agyhártyagyulladás elleni védőoltás. Folytatódik az iskolát kezdő óvodások térítésmentes szemészeti és ortopédiai szűrése is.