Lélekből szóló grafikák

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

László Bandy képzőművész október 8-án ünnepelte 83. születésnapját. A jeles dátumhoz kapcsolódó hagyományt követve, idén is kiállította az elmúlt év rajztermésének legjavát.Az alkotások visszatükrözik a művész betegségét, de az öröm és a remény vonásait is megjelenítik a papírlapok.

A művész a Halom TV-nek elmondta, hogy több, mint négy éve küzd betegségével, ami miatt abbahagyta a tanítást. Bár szembesülni kell a kérdéssel, hogy hány kiállításra lesz még lehetősége, a tárlat aktuális üzenete, hogy most jobban érzi magát. A betegség árnyékában ugyanakkor a képek többől szólnak annál, hogy "milyen jókat rajzol ez a Bandy bácsi" – fogalmazott.

Szólt arról, amikor a kórházból kijőve kisebbik lányával kiválogatták a bemutatandó alkotásokat, azokon látható volt, hogy hűen ábrázolják a rosszabb vagy jobb történéseket, az események lehangoltabb, vagy éppen bizakodóbb megélését. Mindenesetre folytatja azokat a képi szerkezeti absztrakt kereséseket, amik majd egy életen keresztül foglalkoztatták.

A barátai, tanítványai és tisztelői körében megnyílt kiállítás november 11-éig tekinthető meg a Barátság Kulturális Központ lépcsőgalériájában. (Fotó: László Bandy, Facebook)




Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás