A VUK SE szakosztályának két utánpótlás korú triatlonos lány versenyzője halmozta a győzelmeket a nyár folyamán.
Soós Dorka U23 korcsoportban triatlonosként Országos Bajnok lett a 10 km-es Aldi futógálán, illetve Ausztriában az Apfelland és a Neufeld triatlonon diadalmaskodott.
Egy hazai versenyen indult, a nagy múltra visszatekintő Vasi Vasemberen, ahol az egész női mezőnyt maga mögé utasította. A féltávú triatlonversenyek porondjára augusztus végén lépett ki, ahol remek idővel az abszolút második helyet szerezte meg, természetesen az U23 győzelem mellett.
Zilahy Boróka még csak ifjúsági korcsoportos, de az említett két osztrák versenyen és a Podersdorf Triathlonon a junior korcsoportokat nyerte. A nyár eleji Európa bajnoki ezüstérme után a hazai Tereptriatlon Országos bajnokságon szerzett ifjúsági bajnoki címet.
Mindkét lánynak hátra van még 1-1 fontos versenye a szezonban. Dorka egy nemzetközi féltávú versenyre megy Zadarba, Boróka pedig az Xterra Világbajnokságra Olaszországba, ahova a Garda-tónál rendezett versenyen szerzett kvalifikációt a bronzérmes helyezésével.
Molnár Patrik töretlenül fejlődik, idén az úszás és a kerékpár időkön faragott. Olimpiai távon bajnoki ezüstérmes lett, sprint távon pedig bronzérmes. A Vasi Vasember versenyt pedig nagyon jó idővel nyerte a korcsoportjában.
Az idősebbek is remekeltek; Koronika Judit korosztályában bajnoki címet szerzett féltávon, sprinten, rövidtávon és duathlonon is. Ezzel belépett egy igen elit körbe, azok közé, akik 4 bajnoki címet tudtak szerezni egy évben.
Kónyáné Dézsi Mariann féltávú bajnok lett, Butiné Kótai Piroska pedig sprintben szerzett bajnoki aranyérmet.
A senior mix váltón bajnoki harmadik lett.
Botos Enikő és Rácz Mónika duatlonon állhatott dobogóra.