A maximális létszámot kihasználva,180 páciens regisztrált az Önkormányzat és a Százhalom Egészségügyi Központ által szervezett második, május 11-i ingyenes egészségügyi szűrőnapra.
Vezér Mihály polgármester a Halom TV-nek elmondta, nem volt lényeges változás a lebonyolításban az előző alkalomhoz képest. A szűrővizsgálatok életviteli és betegjogi tanácsadással is kiegészültek, a SZEK-et működtető önkormányzati alapítvány jogásza egyébként is a betegek rendelkezésére áll. A városvezetés fél éves rendszerességgel szeretné folytatni az egészségnap megszervezését, amire alkalmanként 3 millió forintot fordítanak. Nagy jelentősége van a szűrésnek, mert hosszú távon javítható a városlakók életminősége. A polgármester örömét fejezte ki, hogy betelt az igénybe vehető regisztrációs létszám.
Vezér Mihály az Egészségnap záró értekezletén köszönetét és háláját fejezete ki az egészségügyi dolgozóknak a sikeres lebonyolításért.
Dr. Berzéki Ferenc, az intézmény főigazgatója arról tájékoztatott, hogy a lakossági igényekhez igazodva zöldhályog szűréssel bővült a szemészeti vizsgálat. További változás volt, hogy – a háziorvosok javaslata alapján – demencia teszt helyett alkohol fogyasztására vonatkozó tesztet végeztek. Mindenkit értesítenek a vizsgálati eredményekről, ami alapján a házi orvos, szükség esetén kezelésre irányítja a beteget. Széles korosztályt öleltek fel a vizsgálatok, a legfiatalabb jelentkező 19, a legidősebb pedig 81 esztendős volt.