Muzsikás az "Egyes"-ben

  • img

A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Az együttes hangszeres muzsikája a Kárpát-medence magyar népzenei ismeretterjesztő koncertje, és egyben hangszertörténet, hangszerbemutató sok érdekes történettel színesített közös énekléssel telt vidám perceket hozott.


Nagyon köszönjük ezt a lehetőséget! Számunkra öröm volt látni tanulóink csillogó szemét, mosolyát, akik megismerhették a népzene világát.  A gyerekek nem csak, mint hallgatóság vettek részt a rendhagyó tanórán, hanem az együttes interaktív formában bevonta a közönséget a műsor menetébe.  A hangszeres muzsikával kísért közös éneklés, csujogatás tette feledhetetlen élménnyé a koncertet.


Köszönjük iskolánk minden pedagógusa és diákja nevében a MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatását, hogy eljutott hozzánk ez az értékes program.


Hegedüs Roland

igazgató

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák