Győzelem a szomszédvárak mérkőzésén

  • SPORT
  • 2024-02-26
  • 498 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

28-25-re (14-12) győzött a Százhalombattai KE az Érdi FKSE-Tref ellen hazai pályán a férfi kézilabda NB II. osztálya F csoportjában a február 24-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Az alapszakasz utolsó hazai meccsén az Érd csapatát fogadtuk. Ellenfelünk a tabella harmadik helyén helyezkedik el, így jó mérkőzésre számíthatott a közönség.


Nem kezdtünk nagy iramban, mire észbe kaptunk addigra két Félegyházi Zsolt góllal szemben öt vendég találat érkezett. Koncsár Gergely vezetőedző kénytelen volt már a 11. percben időt kérni. Szerencsére sikerült jó útra terelni a csapatot, és öt perc múlva Csikós Levente góljával 6-6-ra egyenlítettünk, majd két perc múlva Mogyorósi Tamás találatával már 8-6-ra vezettünk. Ez után a játék kiegyenlítetté vált, és a szünetig felváltva dobálták a gólokat a csapatok. A támadó játékunk kicsit akadozott, de szerencsére Kovács János 50%-os teljesítményt nyújtott a hazai kapuban.


A második félidőt jobban kezdtük és egymás után elért három találatunkkal a különbség öt gólra nőtt. Ekkor egy vendég időkérés után az érdiek kicsit zárkózni tudtak, de állandósult az 5-6 gólos különbség. A mérkőzés utolsó perceiben kicsit lankadt a figyelem, így fogyott az előnyből, de a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben.


Ezzel eldőlt, hogy a rájátszás felső házában az élről kezdjük meg a küzdelmet, várhatóan március 23-án hazai pályán a Pécs csapata ellen.


Koncsár Gergely: Gyenge támadójátékkal, erős kapusteljesítménnyel sikerült itthon tartani a két pontot az Érd ellen. Ezzel a győzelemmel eldőlt, hogy az első helyről várhatjuk a felsőházi rájátszást. Ehhez gratulálok a csapatomnak, de nagyon kell koncentrálnunk a továbbiakban, mert a bajnokságnak még közel sincs vége.



SZKE: Kovács J., Bokréta (kapusok), Gálli 8(3), Mogyorósi 7(1), Félegyházi 4, Kővári, Gyurcsovics 3, Fekete 2, Csikós 1, Keresztes, Schultheisz 2, Paizs 1, Kis Molnár, Fóti, Bauer, Bozi; vezetőedző: Koncsár Gergely


A következő hazai bajnoki mérkőzés pontos időpontja hamarosan kiderül.

Figyeljék a média-megjelenéseket, amelyekből időben tájékozódni tudnak a programokról.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás