Nyári napközis táborok a Kőrösi Iskolában

  • img

Hagyományunkhoz híven – a tavalyi "kényszerpihenő után" – idén júliusban újra gyerekek népesíthették be az iskola tánctermét, auláját és udvarát. 

Tematikus sport- és tánctáborunk két héten keresztül nyújtott lehetőséget közel 40 diák számára a nyári szünidő aktív eltöltéséhez. Igyekeztünk olyan programtervet összeállítani, mely a legfiatalabbak (5 éves) és legnagyobb (7. évfolyamba lépő) gyerkőcök számára is érdekes, szórakoztató elfoglaltságot jelentenek.


Első hetünkön egészen az őskorig utaztunk vissza képzeletbeli időgépünkkel, ahol a dinoszauruszok földjén leleményes kis ősemberekként kellett helytállni a sportos, kalandos feladatok során. Kirándulásaink alkalmával szerencsére elkerültek minket a veszedelmes dínók, így nyugodtan sétálhattunk városunk kiserdejének ösvényein, valamint együtt fedezhettük fel a Duna-parti romok érdekes területét. Az "ősember-gyerekek" legtöbb idejüket az udvaron töltötték, ahol egyéni, páros vagy épp csoportos sportfoglalkozáson, játékokban vettek részt. Ilyen volt a számháborúzás, a titkos dínó-tappancs keresés vagy a futóverseny verseny. A kevésbé aktív elfoglaltságot kereső gyermekek is megtalálhatták nálunk a számításaikat: jutott időnk agyagtárgyakat készíteni, színezni és kréta-rajzolni. Délutáni meseolvasásainkhoz Berg Judit Két kis dínó a zsírkréta korban című könyvét hívtuk segítségül. A fejezetek meghallgatása után saját dínó bábjainkat is könnyebb volt megalkotni. Tartottunk fagylaltozó, dinnye- és palacsinta partikat is, pénteken pedig szeretettel vártuk a szülőket egy rövid táncbemutatóra, ekkor a tábori héten elsajátított koreográfiát tekinthették meg.


A második héten sok bűvös varázsló és mágikus boszorkány teljesítette a hét különleges feladatait. Láthatatlanná tévő köpenyünk kézzel-lábbal lett feldíszítve, melyet később az aulában állítottunk ki. Sajnos a hőségriadó miatt nem jutottunk el a Karácsony tanyára, így a lovaglás mindkét héten kimaradt a programsorozatból. Reméljük a féktelen vízilufi csaták kárpótolni tudták a gyerekeket. Varázslóink ezen a héten a pénteki előadáson az általuk készített varázspálcával és repülő seprűvel vettek részt.


A táborokról készült képek és videó felvételek az iskola honlapjának galériájában érhetők el.

Hatalmas élmény volt a tanulókkal ez a két hét, reméljük jövő nyáron is találkozhatunk velük!

Tornai Boglárka

Havasi Péter

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás