Szavazás a Battai Napokról

  • img

Szavazást indított az rendezvényről az OkosBatta applikációban július 21-én Vezér Mihály polgármester, aki egy napos programról várja a városlakók véleményét.

A városvezető közösségi oldalán az alábbiakat írja:

A szakértők egybehangzóan a vírus őszi visszatérését jósolják. Ugyanakkor tudom, mindenki nagyon várja már a rendezvényt. Nekem, mint a Battai Napok elindítójának, nincs szükségem arra, hogy mellette érveljenek, mert az egyik "édesgyermekem" ez a rendezvénysorozat. Ennek ellenére féltem a lakosságot az újabb járványveszélytől. Sajnos nincs hivatalos információm a battaiak átoltottságáról, de megpróbálok ennek is mielőbb utánajárni a Kormányhivatalnál. Addig is míg – remélem - megkapom az adatokat úgy gondolom, az a leghelyesebb, ha megkérdezem az Önök, a tisztelt százhalombattaiak véleményét.


Kérem, legyenek szívesek tájékoztatni arról, hogy szeretnének-e egy szűkített Battai Napok programsorozatot szeptember első felében, amely koncertekből és kisebb közösségi rendezvényekből állna, és egyetlen egy szombati napra korlátozódna. Döntésüknél kérem, azt is vegyék figyelembe, hogy a Kormány jelenlegi járványügyi intézkedéseinek értelmében, kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatóak a zenés, táncos rendezvények! Számomra minden battai lakos véleménye egyformán fontos!


A mai naptól július 26. éjfélig várom szavazatukat, és természetesen kifejtett véleményüket is ebben a kérdésben.


Szavazni az OkosBatta applikációban, a "Felmérések" menüpont alatt lehet.

(Az applikáció ingyenesen letölthető a Google Play vagy az AppStore áruházakból.)

Az Önök véleménye lesz az alapja a képviselők és - elsősorban - az én álláspontom kialakításának.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák