A 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai jelentkezésről és beiratkozásról tett közzé tudnivalókat az önkormányzat Százhalombattán.
A köznevelési törvény szerint az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A gyerekeket a harmadik életévük betöltése után lehet felvenni. A szülő bármikor kérheti gyermeke óvodai felvételét, illetve átvételét, a gyerekek felvétele folyamatos, de a százhalombattai óvodákban május 13-14-én beiratkozást tartanak a következő tanévre.
Az óvodai jelentkezéshez jelentkezési lapot kell kitölteni, amit bármelyik önkormányzati fenntartású óvodában és a bölcsődében is be lehet szerezni, emellett - a felvételi körzethatárokról szóló tájékoztatással együtt – letölthető az intézmények honlapjáról és az önkormányzat hivatalos portáljáról, a Battanetről is.
A kitöltött jelentkezési lapot a Polgármesteri Hivatal B épületének 142-es irodájában lehet leadni Gajdó Krisztina intézményi munkatársnak munkaidőben március 4-ig. A jelentkező gyerekeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, illetve átvenni, amelynek körzetében laknak, vagy ahol szüleik dolgoznak. A felvételekről az óvodai vezetők döntenek április 3-ig. A beiratkozás időpontja: május 13-14. A Battaneten hamarosan további részletek jelennek meg az óvodai beiratkozásról. (Fotó: szivarvany.battanet.hu)