Az előkelő harmadik helyet szerezte meg a százhalombattai mesterszakács, Balázs Attila az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjében, amelyet a hagyományoknak megfelelően a SIRHA nemzetközi élelmiszeripari kiállítás keretében tartottak február 6-án Budapesten.
A közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára kiírt versenyt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a NÉBIH, valamint a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szervezi már több mint 17 éve. A rangos megméretést kétévente rendezik meg, az idei elődöntőbe harminckilenc csapat került, amelyek közül tizenkettő jutott az országos döntőbe.
Balázs Attila négy éve dolgozik séfként az Eurest Kft-nél. A legutóbbi, 2018-as versenyen a második legjobbnak ítélte a menüjét a rangos szakmai zsűri, mégis értékesebbnek érzi az idei harmadik helyezést, mivel az idei mezőny még erősebb volt, jobban kellett teljesíteni. A versenykiírás változott. A megszokott, kétfős csapatok helyett ezúttal négy fővel kellett nevezni. "Gulyás Károly mesterszakáccsal főztünk, míg a harmadik séf irányította a munkát, a negyedik pedig a rendért, takarításért felelt" – mesélte Balázs Attila.
Az Eurest – csak úgy, mint két évvel ezelőtt – három csapatot indított a szakácsversenyen, és mindegyikük bekerült a döntőbe. A háromfogásos versenymenü kötelezően előírt alapanyagkosárból készült, amelynek a beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy adagra jutó nettó 550 forintot. Az ételsorok mindegyikében szerepet kellett, hogy kapjon a lecsó és a méz. Attiláék hűvös paradicsomlevest készítettek zellerrel és sárgadinnyével, főételnek izsópos királypecsenyét kápiapaprika-krémmel, lecsóval és sült túróval, desszertként pedig nyári ringlószilvás gombócot tálaltak. Az országos harmadik hely mellett a NÉBIH-díjat és a legjobb főételnek járó különdíjat is bezsebelték.
A csapatok számára nagy élményt és kihívást is jelent, hogy ugyanott készíthették el ételeiket, ahol előző napon a Bocuse d’Or, a világ legrangosabb szakácsversenyének magyarországi döntője zajlott. Az egész napos verseny házigazdája és műsorvezetője a két népszerű gasztroblogger, Mautner Zsófi és Jókuti András volt. A többek között Vomberg Frigyes mesterszakács, vendéglátó szakoktatót is felvonultató szakmai zsűri az ételek ízét, állagát, a tálalást, a nyersanyagértékek betartását, a szakszerű elkészítést és a konyha tisztaságát is értékelte.
Balázs Attila véleménye szerint a verseny, a felkészülés óriási fejlődést jelent minden résztvevőnek, sőt, a közétkeztetésnek is, amelyben napi szinten mintegy másfél-két millió ember étkezik az oktatási intézményekben, kórházakban, irodaházakban. A százhalombattai mesterszakács rövid pihenő után újabb országos és nemzetközi megméretésekre készül.