Boros kifejtette, hogy miért mutatkozik évről évre hét-nyolcmilliárd forintnyi „lyuk” az ország költségvetésén. Az okok a mindenkori kormányok felelőtlen éves költségvetéseinek megalkotásában keresendők, és abban az áldatlan gyakorlatban, hogy hatalmas összegeket fordítanak különféle célokra anélkül, hogy azok valaha is szerepeltek volna a költségvetésben. Az Állami Számvevőszék teszi ugyan a dolgát, de nincs hatásköre arra – mint más, alkotmányos jogállamokban –, hogy leállíthassa a túlköltekezést. A bajok másik forrása az egykori privatizáció. Keveseknek jutott eszébe, hogy az értékek eladása előtt előbb tételesen regisztrálni kellene az állami vagyont, majd bevezetni előbb a tőzsdére.

A kormányok adósságtörlesztés helyett most költségvetéseik foltozgatására költik privatizációs bevételeiket. A rendszerváltás előtt az államnak százmilliárd dollárnyi vagyona volt, szemben a Németh-kormány egykori, huszonkétmilliárd dollárnyi államadóságával. Mostanra elúszott az állami vagyon, a korábbi államadóság pedig huszonkettőről hatvanötmilliárd dollárra emelkedett. A Nemzeti Bank tartalékait és egyéb, vagyonértékű jogokat is beszámítva folyamatosan jelen van a hét-nyolcmilliárd dollárnyi „lyuk” a költségvetésen. A kormány most az adóságot próbálja leosztani, az iskolák bezárása után önkormányzatokat akar megszüntetni. Bérekre és nyugdíjakra évente 9 000 kilencezer milliárdot fizettek ki, ebből most 150 milliárdot kell lefaragni. Kitörési pont lehetne az EU, de a kormány eddig ezzel a lehetőséggel is rosszul kufárkodott. A helyhatósági választások után derül majd ki, mennyire lesznek „ütésállók” az önkormányzatok.