A csupa-mosoly mexikói táncos

  • img

José Ramón Hernández, a mexikói Quaretaro városából érkezett együttes táncosa – társaival együtt – először járt Európában. A tizenéveseknek tűnő, örökösen mosolygó táncosok legtöbbje egyetemeken, főiskolákon tanul, de akad közöttük végzett mérnök, közgazdász is. José Ramón adminisztrációt és közigazgatást tanul. Amikor örökös derűje okáról kérdeztük, elmondta, a mexikóiak is nagy tisztelettel fogadják az országukba érkezőt, de, a magyarok kedvessége, vendégszeretete ezen is túltesz. Ez csak szívből jöhet.

A táncegyüttes gyakran részt vesz a mexikói Zacatacasban rendezett nemzetközi néptánc-fesztiválokra. José szerint olajozott a Summerfest szervezése, dicsérte a közönséget is, amely örömből, lelkesen tapsolta meg zenéjüket és táncaikat.
Jártak már Budapesten, és José Ramónnak legjobban a Hősök tere tetszett, különösen az ottani szoborcsoport. Küzdelmes múltra utalnak azok a szobrok – mondta elgondolkodva. Városunkban a két templomunk ejtette bámulatba. Szép a protestáns templom is – mondta –, de talán azért, mert maga is katolikus, Makovecz merész architektúrája ragadta meg jobban. Gyönyörűnek találta az épület megvilágítását is. Augusztus 14-én, amikor a Kodály sétányon vonultak végig, egy mexikói legény kivált a sorból, és megölelt. Úgy hiszem, ez is szívből jöhetett.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák