Kilencedik alkalommal rendeztek Szent Iván éji mulatságot a Hamvas Béla Városi Könyvtárban június 23-án.
A zápor miatt csúszott kissé a program, eredetileg a könyvtár lépcsőjén alakították volna ki a nézőteret, de ehelyett a gyermekkönyvtárban rendezték meg Bartha Tóni bábszínházának előadását. „Visszatért” a furfangos Paprika Jancsi közel félszáz csöppség örömére.
A felső szinten verssátorban várta az érdeklődőket a verstündér, akinek szerepét ki más vállalta volna, mint József Rozsnyai Júlia. Volt, aki maga választott a tucatnyi verseskötetből egy-két költeményt, és maga is adta elő. Mások viszont a művésznőre bízták a döntést. Csodaszép Csokonai, Petőfi, Ady, József Attila, Dzsida Jenő, Reményik, Wass Albert, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, William Blake versek, Shakespeare szonettek hangzottak el a szerelemről. Sorban álltak a hennázásra, a hajfonásra várakozók. Volt, aki a kézfejére, a vállára, de olyan is akadt, aki a hasára óhajtott valamilyen ábrát rajzoltatni. A boszorkánykonyhában temérdek kencefice kínálta magát – úgy mondták – varázs- és gyógyfüvekből. Mihelyt véget ért a bábelőadás, elkezdődött a játszóházban a koszorúfonás. Az elkészült díszeket később a Bara-patakba dobták, ki rontás ellen, ki meg azért, hogy titkos vágya teljesüljön. Nagy keletje volt Vera és Andi jósdájának. Előbbi kártyavetéssel, utóbbi pedig kártya- és tenyérjóslással próbálta kideríteni a vendég jövőjét. Amikor Füchsel Tibor Hitrock Pink Floyd rock-együttese belecsapott a húrokba, jóformán kiürültek a könyvtár helyiségei. A koncert után elindult a fáklyás menet a Bara hídja felé. A főtündér, Szalai Mártika, úgy vélekedett, jövőre több fáklyára kell szert tenni, mert az idei hatvan kevésnek bizonyult. Aztán a Barától visszatérve kezdetét vette a tűzugrás a könyvtár mögött. Előbb egy szerelmes pár szánta rá magát a merész ugrásra, majd egyre többen vállalkoztak rá. Tapsot kapott egy ifjú apuka, aki lányával az ölében szökkent át a lángokon.









